Vélemény

Napnyugta

Napnyugta

2009. szeptember 28., hétfő
Napnyugta

Egy műsor bojkottja, még ha morálisan érthető is, praktikusan nem feltétlenül célszerű, mert beszűkülnek a választók médián keresztüli elérésének csatornái. Magam inkább hajlottam arra, hogy ha a Fidesznek kifogásai is vannak a Nap-keltével szemben, akkor oda talpraesett embereket kell küldeni, akiket „nem darálnak le”, és akik akkor és ott, a kritikus helyzetben tudnak és mernek rápirítani az ellenséges újságíróra. Mint ahogy az ATV-n a gyakran nem kevésbé ellenséges Kálmán Olgával meg tudja tenni Pokorni Zoltán vagy Mikola István.

A közszolgálati a Magyar Televízió azonnali hatállyal felmondta szerződését a Nap-kelte című reggeli műsort készítő társasággal. Gyárfás Tamásék a nevesincs Story TV-n látszanak kikötni, de lehet, hogy az igen kis nézettségű csatorna csak ugródeszka lesz, mondjuk a „komolyabbnak” számító ATV-n landoláshoz, ahol 2002 előtt is voltak. Annak idején, az Orbán-kormány alatt két ismert okból kellet távozniuk az MTV-től. Egyrészt önmagában abszurd volt, hogy közszolgálati műsoridőt kiadjanak gebinbe, és az erről hébe-hóba folyó diskurzusokból ki is derült, hogy az MTV mindenkori vezetése később is tisztában volt az abszurditással, és csak politikai okból tartják emlőiken a műsort. Másrészt a műsor készítői túlnyomórészt a „balliberális” médiaközegből rekrutálódtak, ami önmagában nem lenne dráma, mert ott is vannak értelmes és tehetséges újságírók, de a politikai-ideológia pedigré kezdettől fogva rányomta a bélyegét műsorra. Az, hogy a Nap-kelte egyre inkább vált úgy a „ballib” tévénézők kultuszműsorává, mint még korábban a közszolgálati Magyar Rádióban a 168 óra, bizonyítja, hogy a Nap-kelte egyre kevésbé felelt meg a közszolgálati kiegyensúlyozottságnak. A Nap-kelte kiebrudalása után nem is volt mit csodálkozni azon, hogy a „ballib” oldalról kemény támadások érték az MTV saját készítésű reggeli blokkját. Szinte törvényszerű is volt, hogy az MSZP a 2002-es választási kampány részévé tette a köztévé reggeli bojkottját, amit azok számára kell igazából hangsúlyozni, akik úgy kifogásolják, hogy 2006 óta a Fidesz bojkottálja a Nap-keltét, hogy nem akarnak emlékezni a szocialista bojkottról. Egy műsor bojkottja, még ha morálisan érthető is, praktikusan nem feltétlenül célszerű, mert beszűkülnek a választók médián keresztüli elérésének csatornái. Magam inkább hajlottam arra, hogy ha a Fidesznek kifogásai is vannak a Nap-keltével szemben, akkor oda talpraesett embereket kell küldeni, akiket „nem darálnak le”, és akik akkor és ott, a kritikus helyzetben tudnak és mernek rápirítani az ellenséges újságíróra. Mint ahogy az ATV-n a gyakran nem kevésbé ellenséges Kálmán Olgával meg tudja tenni Pokorni Zoltán vagy Mikola István. Azt, hogy végülis mi indokolta konkrétan a Fidesz éveken át tartó bojkottját, nem tudom, de sok kisebb-nagyobb botrány miatt érhetőnek tartom. 2002 előtt, amikor átmenetileg az ATV-n dekkolt a Nap-kelte, magam kétszer is szem- és fültanúja voltam annak, hogy Bánó András vendégeként Rogán Antalt kitették a betelefonálók olyan vegzálásának, ami ha baloldali politikussal történik, országos botrány le volna: baloldali polgártársaink azt tudakolták meg Rogántól indulatosan, hogy magyar-e, mert a neve nem utal arra. S Bánó mindezt faarccal tűrte, ahelyett hogy az antirasszista rituálé szerint törökülésbe ült volna, és elénekelte volna gyertyával a kezében, hogy őrizd a békét. Rogánra egyébként is szinte rámásztak. Egyszer, amikor egy vendége nem érkezett be a stúdióba, és ezt az időt is Rogánnal kellet kiöltenie, Verebes István már mint közszolgálati újságíró „beszélgetett” lekezelően a Fidesz politikusával arról, hogy hord-e magával pénztárcát, és mennyi pénzt tart benne. Forró Tamás egészen szemérmetlen volt vele, amikor kipécézte és totálképpel illusztráltatta, hogy Rogánon – a nyár kellős közepén – nincs zokni. Az öltözködési stílus persze kérdéssé tehető, de akkor és ott nyilvánvaló volt, hogy nem ez a téma, hanem Forró igyekszik alkalmasint nevetségessé tenni vendégét. Ezzel szemben például Mélykúti Ilona egy cirmos cica dorombolásával vezette fel mindig Kuncze Gábort a „Kereszttűz” című csapás előtt. A közszolgálatiságáról inkább hírhedt, semmint híres Aczél Endre is azzal támadta le a Kereszttűzben Kovács László külügyminisztert Medgyessy Péter D-209-es botránya idején, hogy először felvilágosító kiselőadást tartott a nézőknek arról, amiről Medgyessy nem sokkal később az Országházban beszélt: hogyan védhette egy kémelhárító a szocialista korszakban a hazáját. Majd ezek után könyörtelenül válaszút elé állította az így lekereszttüzelt Kovácsot: miniszter úr, megerősíti vagy cáfolja? Olvasóim bizonyára rettenően meglepődnek a végkifejleten: Kovács miniszter úszott a verejtékben, de nem volt mi tennie, kénytelen-kelletlen megerősítette, hogy a kémelhárító tisztek hazafias szolgálatot láttak el a régi rendszerben… Aczél Endre „közszolgálati” ténykedéséről egy végtelen sorozatot indíthatnánk, ezért legyen elég annyi, hogy amikor 1990 januárjában elküldték a Híradó éléről, és Pálfy G. István váltotta fel őt, még a szabad demokratákat is kéjes érzés fogta el, és a kisujjukat sem mozdították érte, mígnem pár évvel ezelőtt Aczélt még a jobboldalra specializálódott (kifejezetten antijobboldali) antiszemitizmus.hu portálon is kiszerkesztették… A Nap-kelte teljesítményének közszolgálatisághoz méltatlan hullámzását ékkőként díszíti a Verebes István által (vagy vele?) elkövetett malőr, mikoris Verebes a vele a stúdióban és élő adásban ülő nemzetközi jogászt a műsorlapja nyomán mint belgyógyászt köszöntötte, akit a magas vérnyomásról akart kérdezni. Műsorlap ide vagy oda, egy minimálisan profi műsorban kell lennie egy kisegítőnek, aki fogadja és instruálja a vendégeket a műsorvezető műsorlapjának megfelelően… A libertárius, de a Nap-keltét és általában a „balliberális” médiamutyikat bíráló Hírszerző internetes portál szerint a Nap-kelte „több mint egy évtizede oroszlánrészt vállalt a hazai szélsőjobboldal népszerűsítéséből”, például azzal, hogy médianyilvánosságot adott Toroczkai Lászlónak. Ehhez én azt fűzném hozzá, hogy az ATV egy ex-MTV-s újságírója ingerülten mondta nekem jó egy éve, hogy az MTV híradója jobboldali. A két észrevételből arra következethetünk, hogy a Nap-kelte eltávolítását kőkemény ideológiai és politikai harc fogja követni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.