Közélet

Gyimesi: a liberálisok félreléptek Botkával

Gyimesi: a liberálisok félreléptek Botkával

2009. szeptember 11., péntek
Gyimesi: a liberálisok félreléptek Botkával
Kétes az SZDSZ-ből kilépő hat politikus képviselői mandátumának legitimációja, de mindenesetre erkölcsi és etikai szempontból is erősen megkérdőjelezhető – hangzott el a városi Fidesz-frakció két tagjának, Hüvös Lászlónak és Gyimesi Lászlónak a sajtótájékoztatóján.

„Az SZDSZ politikusainak átvedlési kísérlete komoly legitimációs kérdéseket vet fel” – mondta

Hüvös László

, a városi Fidesz frakciójának vezetője. „Az MSZP és az SZDSZ a 2006-os választásokon együtt gyűjtötte be azokat a voksokat, amelyekkel a választók a város vezetésére hatalmazták fel a koalíció képviselőit. A liberális párt azonban immár másodjára csapja be szavazóit, először azzal, hogy bábként, a szocialisták tagszervezeteként működtek közre a szavazásokon, saját értékrendjüket sutba dobva. Az EP-választás kudarca józanította ki őket, hogy ezt a fajta politizálást nem lehet folytatni. Szegeden a süllyedő hajóról menekültek el a liberálisok, immár másodjára csapva be a szavazóikat, és az SZDSZ-es tábort, akik a politikai karrierjüket biztosították” – így Hüvös, majd hozzátette, hogy épp ezért érdemes átgondolni, hogy legitim-e a városvezetés az SZDSZ nélkül, hiszen a mandátumuk háttéralkuk eredménye, az egykori SZDSZ-esek saját túlélésükért küzdenek. A jelenlegi városvezetés már nem áll olyan biztos lábakon, mint azt az adófizetők gondolnák, ez már egy repedező szövetség.

Gyimesi László

, a Fidesz szegedi elnöke úgy folyatta, hogy a hat ruhát cserélő politikus megcsalta szavazóit, félrelépett Botkával, majd a polgármester terveiről tett fel nyilvános kérdéseket, miszerint szocialista körökből is hallani, hogy nem méretteti meg magát az országos választáson, hanem listáról szeretne „becsúszni” a parlamentbe. „

Botka László

bárhogyan is dönt majd később, ahogy most az átvedléssel próbálkozó SZDSZ-es képviselők, úgy ő sem bújhat ki az elmúlt ciklusok elhibázott politikájának felelőssége alól.” Felhívtuk

Nagy Sándor

városfejlesztési alpolgármestert, egykori SZDSZ-es politikust (ma már a Szabad Város Egyesület elnöke), hogy reagáljon a legitimációt kérdésével kapcsolatos felvetésre. Az alpolgármester portálunknak elmondta, hogy mind a hat liberális képviselő egyéni választókerületi képviselőként került be az önkormányzatba, úgyhogy nem merülhet fel a politikai legitimáció kérdése sem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.