Közélet

Ellenzéki kérdések a Botka-festményről

Ellenzéki kérdések a Botka-festményről

2009. szeptember 30., szerda
Ellenzéki kérdések a Botka-festményről
Mára világos, hogy Botka László nem következetesen, hanem össze-vissza hazudott – hangzott el szerdán Haág Zalán KDNP-s és Kohári Nándor fideszes képviselők sajtótájékoztatóján, ahol a politikusok a polgármesteri festménnyel kapcsolatos portálunk által kirobbantott botrányra reagáltak.

A képviselők szerint Botka-portrék ügyében sorra születtek az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok. Ahogy arról

a SZEGEDma.hu elsőként beszámolt szeptember 25-én

, a polgármester azt mondta a közgyűlésen – mikor

Haág Zalán

kérdőre vonta, miért készíttetett a rendszerváltás utáni már leköszönt polgármesterek mellett magáról is festményt a város pénzén –, hogy „rólam a város nem rendelt portrét, nem fizetett ki…”. Sőt, azzal védekezett, hogy valószínű

Bartha Lászlóval

keverték össze. A városházi nyilatkozatban később azt írták, hogy „amikor a polgármester értesült arról, hogy róla is rendeltek festményt, annak kihelyezését azonnal letiltotta, és a képet saját költségére megvásárolta”. Haág hozzátette, hogy a káosz és a kapkodás abból is érzékelhető, hogy az elektronikusan elérhető vonatkozó napirendi pontok közül törölték, hogy négy festményt rendeltek meg, de a papíron kiküldött anyagban még szerepel. A képviselő kiemelte, hogy

a SZEGEDma.hu-nak elsőként nyilatkozó festő, Pataki Ferenc

úgy nyilatkozott, hogy „amikor hetven százalékos állapotban volt a portré, egyeztettünk Botka Lászlóval, és a kéréseket pontosítottuk”, sőt – fűzte hozzá – a város négy kép keretezését fizette ki, és a

képkeretező újságunk hasábjain is lemondta

, hogy ő bizony „rámába foglalta” Botkát is.

Az ellenzék kérdései a festményről

„Az ügy szimbolikus. Megmutatja, hogy micsoda presszió alatt van az egész városházi apparátus, ha nem kapnak konkrét felvilágosítást, kapkodnak, és meggondolatlan lépések sorát produkálják. Az egész történet, a megfélemlített torony alatti munkatársak, az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, a nyilvánvaló polgármesteri hazugság és a legrosszabb időket idéző személyi kultusz érzése (portré közpénzen a hatalom fejéről), nem egy átláthatóan, demokratikusan működő város képét mutatják” – így Haág, majd hozzátette, hogy ha kis dolgokban ilyen pitiáner hazugságba képesek belemenni a városházán, akkor mi lehet több tízmilliós tételek esetében. A képviselők konkrét kérdéseket is megfogalmaztak a polgármesteri festményekkel kapcsolatban: Ki és hány portrét rendelt Botka Lászlóról? Amint az a költségvetés első féléves teljesítéséről szóló beszámoló mellékletéből kiderül, kifizette-e a város az (egy vagy két) portré 150 ezer forintos költségét? Valóban fizetett-e Botka László a róla készült portréért – saját pénzéből – (egyszer vagy kétszer) 150 ezer forintot, ha igen, hol erre a bizonyíték? Valóban az adófizetők pénzéből kereteztették-e be Botka László portréját, amit a polgármester otthon őriz, és nem hajlandó megmutatni senkinek?

Válasz a kérdésekre a városháza sajtószolgálatától

A városháza sajtóközleményben válaszolt a képviselők kérdéseire: 1./ Ki rendelt portrét Botka Lászlóról? – SZMJV Polgármesteri Hivatala Kulturális Irodája 2./ Hány portrét rendeltek Botka Lászlóról? – Egyet. 3./ Amint az a költségvetés első féléves teljesítéséről szóló beszámoló mellékletéből kiderült, kifizette-e a város az (egy vagy két) portré 150 ezer forintos költségét? – A beszámoló mellékletében nem kifizetésről, hanem kötelezettség vállalásról van szó. 4./ Valóban fizetett-e Botka László a róla készült portréért – saját pénzéből – (egyszer vagy kétszer) 150 ezer forintot? Ha igen, hol erre a bizonyíték? – Igen, a városházán. 5./ Valóban az adófizetők pénzéből kereteztették-e be Botka László portréját, amit a polgármester otthon őriz és nem hajlandó megmutatni senkinek? – Nem az adófizetők pénzéből, a polgármester a keret árát is kifizette. „A városháza ezzel az információval ezt a méltatlan és mesterségesen gerjesztett műbalhét lezártnak tekinti.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.