Sport

Bajnoki pontok a titánoktól a serdülő ob-n

Bajnoki pontok a titánoktól a serdülő ob-n

2009. szeptember 28., hétfő
Bajnoki pontok a titánoktól a serdülő ob-n
Bár érmet nem sikerült szerezniük, mégis dicséretesen helytálltak a szegedi Titán TC atlétái a hétvégi serdülő országos bajnokságon. A tisztességes helytállás volt a cél az idei, szeptember 26-án és 27-én Tatabányán rendezett serdülő országos bajnokságon a Titán TC atlétái számára. A nem igazán a 21. századnak megfelelő pályán készülő atléták létszámát még a mostani influenza is csökkentette, ami igen komoly bajnoki pontveszteséggel párosult. „Kis létszámmal számoltunk, de szerettünk volna minimum 100 pontot szerezni, amiből 75-öt sikerült összehozni, mivel minden versenyzőnk az első 12-ben végzett. Az igazi sikert a sok egyéni csúcs jelenti számomra, ami igazolja, hogy jó úton haladunk versenyzőimmel. Meg kell jegyeznem, hogy Czagány Blanka (1996) távolugrásban egy bírói tévedés miatt maradt le a dobogó harmadik fokáról, amit óvással megkaphatott volna, de ettől a kellemetlen szituációtól inkább távol maradtunk” – összegzett Menyhárt Zoltán szakosztályvezető.

Eredmények:

Leány 13 évesek 80 méter: Czagány Blanka – 10,69 s, 6. helyezés, egyéni csúcs Leány 13 évesek 80 méter gát: Czagány Blanka – 13,56 s, 7. helyezés, egyéni csúcs Leány 13 évesek távolugrás: Czagány Blanka – 491cm, 4. helyezés, egyéni csúcs Leány 13 évesek 300 méter: Szabó Luca – 44,94 s, 8. helyezés, egyéni csúcs Leány 13 évesek 600 méter: Szabó Luca – 1’44,05, 4. helyezés, egyéni csúcs Leány 13 évesek 2000 méter: Tiszai Luca – 7’36,62, 12. helyezés, egyéni csúcs Leány 14 évesek 800 méter: Wirth Eszter – 2’29,72, 6. helyezés Leány 14 évesek 3000 méter: Wirth Eszter – 12’20,25, 10.helyezés Fiú 13 évesek 1000 méter akadály: Rábai Szabolcs – 3’25,44, 10. helyezés, egyéni csúcs Fiú 13 évesek 2000 méter: Rábai Szabolcs – 7’04,75, 12. helyezés, egyéni csúcs Fiú 15 évesek 1500 méter: Abonyi László – 4’34,42, 9. helyezés, egyéni csúcs Fiú 15 évesek 3000 méter: Abonyi László – 9’58,95, 5.helyezés, egyéni csúcs A Titán atlétikai szakosztálya gratulál a Hódiák versenyzőinek és edzőinek a hétvégi bajnokságon elért eredmények miatt, mivel ők is hasonló körülmények között készülnek...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.