Egyetem

Az egyetem kész a Tudáskapu befogadására

Az egyetem kész a Tudáskapu befogadására

2009. szeptember 10., csütörtök
Az egyetem kész a Tudáskapu befogadására

Félidejéhez érkezett a közel 160 millió forintból megvalósuló Interaktív Természetismereti Tudástár építési munkálatainak kivitelezése a Szegedi Tudományegyetemen. A beruházás keretében elsőként az innovatív oktatási és tudományos központnak otthont adó Juhász Gyula Pedagógusképző Kar épületének felújítására került sor. A tudományok népszerűsítése céljából épülő Tudáskapu várhatóan 2011 januárjában nyílik meg a nagyközönség előtt - áll az egyetem sajtóközleményében.

A kulturális turisztikai fejlesztés legfontosabb célja, a természettudományok és a technikai vívmányok minél szélesebb körű népszerűsítése. Kiemelt figyelmet kíván fordítani a legfiatalabb korosztályok (általános és középiskolások) körében a természettudományos érdeklődés felkeltésére. A beruházásra elnyert 160 millió forintos keretösszegből az intézmény vezetése első lépésben a funkcióváltásnak megfelelően alakíttatta át a Tudáskaput magába foglaló épületet. A munkálatok során 90 millió forintból közel 1000 négyzetméteres területet újítottak fel, elkészült egy látványlift, és a teljes épületben kicserélték az elektromos hálózatot is. Az egykori oktatói szobák és laboratóriumok helyén óriási kiállítótermeket hoztak létre, és a fogyatékkal élők számára mozgáskorlátozott parkolókat építettek ki. A megújult épületben elsőként a Tudáskapu projekthez kapcsolódóan Szemléltetés a természettudományban címmel már előadásokat is hallhattak az érdeklődők. Az építési munkákkal egyidejűleg megkezdődött a kiállítás informatikai rendszerének a kiépítése és a speciális múzeumi szoftverrendszer adatokkal történő feltöltése. A teljes kiállítási anyag pontos helyének és leírásának összegyűjtésével hamarosan minden információ hozzáférhető lesz a virtuális látogatók számára is. Az informatikai rendszer beüzemelését követően leírások, fotók és videók is segítik majd az eligazodást az óriási ismerettárban:

http://www.tudaskapu.hu

„Az elmúlt hónapok során történt fejlesztések eredményei ma már kézzelfoghatóak, kezdenek kirajzolódni az innovatív, gyakorlati szempontokat érvényesítő fejlesztési eredmények. A korábbi felhívásra érkezett ötletek alapján a beruházás végleges neve a Tudáskapu lett, hiszen a kiállítás közvetlenül a Hősök Kapuja szomszédságában helyezkedik el. A kapun áthaladva pedig egy új világ nyílik meg a látogatók előtt, a természet megismerésének és megértésének világa - reméljük minél többen fognak ezen a kapun átlépni” – fogalmazott

Galambos Gábor

, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.