Közélet

Átformált ellenzéki szavak a város lapjában

Átformált ellenzéki szavak a város lapjában

2009. szeptember 28., hétfő
Átformált ellenzéki szavak a város lapjában
A Szegedi Tükör című, „a város közérdekű információs lapja” elnevezésű újság szeptemberi számának hasábjain most a tápéi képviselők témái kaptak hangsúlyt. A KDNP-s Juhász Gyula a civilek teljesítményeiről számolhatott be, ám elmondása szerint egy átszerkesztett, átformált szöveget adtak közzé, olyan kifejezéseket is a szájába adva, amit ő sosem mondott; a változtatásokhoz pedig nem kértek tőle engedélyt. A képviselő eljuttatta szerkesztőségünkbe az üggyel kapcsolatos sajtóközleményét, amiben helyreigazítást kér a Délmagyarország napilaptól és a Szegedi Tükörtől. Juhász Gyulát telefonon értük el, s megkérdeztük tőle, miért fordult a megyei napilaphoz helyreigazítási kérelemmel, holott az olvasó nem találkozhatott az újság hasábjain a vonatkozó tápéi cikkel. „Engem a Délmagyarország egyik munkatársa keresett meg azzal, hogy épp most végzik a Szegedi Tükör szerkesztését, és a tápéi fejlesztésekkel kapcsolatban kellene nyilatkoznom, hogy mi az, amire büszkék az elmúlt időszakból a tápaiak” – idézte fel az eseményeket a képviselő. „Mondtam, hogy ha lehet, írásban adnám meg a nyilatkozatomat, s a megbeszéltek szerint el is küldtem a kért terjedelmi korlátokon belül. Aztán olvasom a megjelent számban, hogy a nyilatkozatomat nem terjedelmi, hanem ideológiai korlátok miatt szerkesztették át. A szövegemből lényegi elemeket – például a bezárásra ítélt óvoda megmentését is – kihúztak, félmondatokat tűztek bele, tüntettek el, hogy a város számára kedvezőtlen hangsúlyt kiigazítsák.” Juhász Gyula kiemelte, hogy mivel a nyilatkozatra a Délmagyarország napilap munkatársa kérte fel, ennek a lapnak küldte el helyreigazításai kérelmét látván, hogy komoly munkamegosztás, átfedés van a két kiadvány között (melyeknek a kiadója is ugyanaz – a szerk.). „A felelős szerkesztő azt válaszolta, hogy ott kell a helyreigazítást kérni, ahol a cikk megjelent, viszont ha átírom olvasói levél formátumba, lehet, hogy lehozzák” – így a joggal felháborodott politikus, aki hozzátette, sajtóetikai szempontból alapkövetelmény, hogy egy kész, jóváhagyott nyilatkozatot ha megváltoztatva kívánnak közzé tenni, kérjenek hozzá beleegyezést a nyilatkozótól.

Sajtóközlemény

Nyílt levél a Délmagyarország és a Szegedi Tükör szerkesztőihez Tisztelt Szerkesztőség! A Szegedi Tükör című újsághoz szerkesztőségük rövid összefoglalót kért tőlem arról, hogy Tápén – véleményem szerint - mire büszkék az emberek 2009. őszén. Erre én a terjedelmi korlátokat szigorúan betartva (1342 karakter szóközökkel) küldtem egy rövid összefoglalót szeptember 15-én a kérést megfogalmazó munkatársuknak. Ennek az összefoglalónak egy csonkított, a tartalmi mondanivalót tekintve lényegesen átírt, átszerkesztett változata jelent meg a Szegedi Tükörben. Ismerem az újság természetét, azonban mégis csak furcsának találom az általam mondottak önkényes átírását. A változtatásokat senki nem egyeztette elem, senki nem kérdezte meg, hogy a nyomtatásba kerülő anyaggal egyetértek-e vagy sem. Talán nem tűnik túlzó kívánságnak a részemről, ha az újság szerkesztőit arra kérem, hogy az én személyes szólásszabadságomat is lehetőség szerint tartsák tiszteletben. Ne kössenek a nevemhez olyan kijelentéseket, amilyeneket nem mondtam, ne tüntessék el a mondanivalómból a jelenlegi városvezetést esetleg kellemetlenül érintő mondatokat, és torz, átszerkesztett, Botka László "sajátos" stílusához, szájízéhez igazított szöveget pedig ne adjanak a számba. Ezért tisztelettel arra kérem a Délmagyarország valamint a Szegedi Tükör szerkesztőségét, hogy helyreigazításként az eredeti összefoglalót csonkítatlanul és változtatás nélkül legyen szíves közreadni, azt is megjelölve, hogy erre a helyreigazításra miért került sor. Úgy vélem, a közvélemény pontos, tényszerű és tárgyilagos tájékoztatáshoz fűződő joga és érdeke kellőképpen indokolja ezt. Szeged-Tápé, 2009. szeptember 28. Juhász Gyula Tápé képviselője

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.