Közélet

A Szlovák Posta nevében bocsánatot kért a közlekedési és távközlési miniszter

A Szlovák Posta nevében bocsánatot kért a közlekedési és távközlési miniszter

2009. szeptember 10., csütörtök
A Szlovák Posta nevében bocsánatot kért a közlekedési és távközlési miniszter

A szlovák közlekedési és távközlési miniszter csütörtökön délután nyilvános bocsánatot kért azért, hogy a Szlovák Posta hibásan alkalmazta az államnyelvtörvényt — olvasható a

FelvidékMa hírportálon

.

A Szlovák Posta szeptember elején körlevélben utasította alkalmazottait a szlovák nyelv kötelező használatára, miközben nem vette figyelembe, hogy azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a 20 százalékot, a hivatali érintkezésben a kisebbség nyelve is használható. A posta erre csak egy későbbi, szeptember 8-án szétküldött körlevélben figyelmeztette alkalmazottait, miután a hibát a Magyar Koalíció Pártja (MKP) már nyilvánosan kifogásolta. „Ezt az esetet a nyelvtörvény hibás alkalmazásának tekintem" - jelentette ki

Ľubomír Vážny

, aki a Szlovák Posta nevében elnézést kért. „Köszönöm a miniszter úrnak, csak nem tudom, hogyan tovább, ha minden egyes állami intézmény így fogja értelmezni a törvényt" - reagált a miniszter szavaira

Berényi József

, az MKP alelnöke. Berényi az MKP nevében a múlt hét végén minősítette elfogadhatatlannak a Szlovák Posta első körlevelét és utasítását. Akkori sajtóértekezletén egyebek között úgy vélte: a posta körlevele bizonyítéka annak, hogy a nyelvtörvény módosítása kedvezőtlenül hat a kisebbségi nyelvek használatára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.