Bulvár

Vasúti baleset Szentmihálynál

Vasúti baleset Szentmihálynál

2009. augusztus 23., vasárnap
Vasúti baleset Szentmihálynál

Vasárnap délelőtt Szeged–Szentmihálynál személyvonat ütött el egy helyi férfit – közölte Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az elsődleges információk szerint a középkorú férfi öngyilkossági szándékkal feküdt ki a sínek közé. A Röszke – Szeged között közlekedő 7460-as számú BZM-229 típusú személyvonat éppen Szeged felé közlekedett, amikor annak vezetője észlelte, hogy Szentmihálynál egy ismeretlen férfi fekszik a sínek között. Rögtön fékezni kezdett, de a szerelvényt azonnal megállítani nem tudta, így áthaladt a fekvő középkorú személy felett, melynek következtében az súlyos sérüléseket (bal felső karja eltört) szenvedett. Miután a mozdonyvezetőnek sikerült megállítani a szerelvényt hátra ment, hogy meggyőződjön arról mi történt a személlyel, akinek addigra hűlt helye volt. A súlyos sérüléseket szenvedett férfi elsietett a helyszínről egyik ismerőséhez, aki kihívta a mentőket. A baleset körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja – tudatta a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.