Kultúra

Utazó Chagall-tárlat Kelet-Magyarországon

Utazó Chagall-tárlat Kelet-Magyarországon

2009. augusztus 14., péntek
Utazó Chagall-tárlat Kelet-Magyarországon

Több mint száz litográfiát láthatnak Marc Chagalltól az érdeklődők ősztől egy utazó kiállítás keretében Kelet-Magyarországon; az alkotó munkáival öt nagyváros múzeumában, illetve neves kiállítóhelyén találkozhatnak a látogatók – jelentették be csütörtökön a szervezők Szegeden.

A száztizenkét darabos,

Richard H. Mayer

gyűjteményéből származó kollekció Németországból érkezik augusztus végén Magyarországra – mondta

Pászti Ágnes,

az esemény sajtófőnöke.

Marc Chagall

alkotásait szeptember 4. és december 20. között öt nagyvárosban, először Békéscsabán, majd Kecskeméten, Szegeden, Szolnokon és végül Debrecenben láthatja a közönség. Minden állomáson tizenhat napig lesz látogatható a kiállítás, kivéve Szegedet, ahol október 16-tól huszonhárom napig tekinthetik majd meg az érdeklődők a Regionális Összművészeti Központban. A képeket a művész egész munkásságából válogatták, de az anyag elsősorban bibliai témájú alkotásokat tartalmaz. Emellett megjelenik a cirkusz és a Chagall által oly nagyon szeretett Párizs is. Az első állomáson, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban két szegedi művészettörténész, Nagy Imre és

Vörös Gabriella

vállalta a tárlat rendezését, amelyet azonban minden helyszínen más-más szakemberre bíznak majd. Így a kiállítás olyan lesz, mint egy színdarab, amelyet mindenki másképp lát - hangsúlyozták a művészettörténészek. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy az intézményvezetők is kihívásként élik meg a tárlat fogadását, ugyanis a litográfiák elhelyezése már mennyiségük miatt is nagy feladat. A kiállítás-sorozatot szervező és finanszírozó Pingvin Patikák marketing igazgatója,

Takács Imre

elmondta, hogy a tárlat mellett kísérőrendezvényekkel is készülnek, például hosszított nyitva tartással, illetve az adott városokhoz kötődő külön programokkal. A Chagall-kiállítás biztosítási összege meghaladja a százmillió forintot – tette hozzá Takács Imre, aki elárulta, hogy a december 20-ig látható kiállítás egy kulturális rendezvénysorozat első eleme, melyet a jövőben további meglepetések követnek majd. Május elejétől július közepéig Esztergomban már látható volt egy hasonló méretű Chagall-litográfia válogatás Richard H. Mayer gyűjteményéből, a kelet-magyarországi vándorkiállítás szervezői szerint azonban a szeptember elején induló tárlatsorozat anyagát ebben az összeállításban még nem láthatta a magyar közönség. Marc Chagall (1887-1985) az oroszországi Vityebszkben született, tanulmányait is itt kezdte egy helyi festőnél, majd Szentpéterváron képezte magát. 1910-ben egy gazdag mecénás jóvoltából Párizsba utazott, ahol kapcsolatba került kora híres festőivel, íróival. 1914-ben Berlinben nyílt meg első saját tárlata. 1919-ben Moszkvába költözött, ahol az Állami Zsidó Színház falfestményeit, függönyeit festette meg. 1922-ben végleg visszatért Párizsba, ahol megkapta a francia állampolgárságot. A második világháború alatt és után Spanyolországban, Portugáliában majd az Egyesült Államokban élt, ahol színpadi díszleteket, jelmezeket tervezett.

André Malraux

megrendelésére elkészítette a párizsi Opera mennyezeti falfestményét. Színes üvegablakokat tervezett többek között a reims-i, a metzi és chichesteri katedrális, a jeruzsálemi Hadassa kórház zsinagógája, a New York-i ENSZ-székház, a zürichi Fraumünster-templom számára. Művészetét általában három szakaszra bontják. Az első az 1907-10 közötti korszak, amelyben tematikáját sötét színekkel, hagyományos eszközökkel jelenítette meg. 1911-től a kubista tér-architektúra és a modern színelmélet szabályai szerint ábrázolt. Az 1930-as évektől pedig jelképei (szárnyas óra, gyertyatartó, szerelmespár, kecske, hal) minden formai kötöttség nélküli szabadsággal, ugyanakkor lelki viharokkal telve kerültek a képeire.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.