Egyetem

Új klinikai tömbre pályázik a szegedi egyetem

Új klinikai tömbre pályázik a szegedi egyetem

2009. augusztus 11., kedd
Új klinikai tömbre pályázik a szegedi egyetem

Pályázatot nyújt be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egy új, 265 normál és 34 intenzív ágyas klinikai tömb építésére – döntött egyhangúlag a felsőoktatási intézmény szenátusa keddi rendkívüli ülésén.

A tanácskozás után

Szabó Gábor

rektor elmondta: az SZTE augusztus 18-án benyújtja pályázatát az Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban című program második pályázati körére. A fejlesztéshez kapcsolódó támogatási szerződés aláírására – amelyet egy újabb szenátusi döntés előz majd meg – három hónap múlva kerülhet sor, a kivitelezési munkák pedig jövő év elején kezdődhetnek el. A mintegy 12 milliárd forintos beruházáshoz, amelynek csaknem 90 százaléka európai uniós forrás, az önerőt az egyetem biztosítja, az új tömb működtetését pedig az SZTE klinikai központ finanszírozza majd OEP-bevételeiből – közölte a professzor. A fejlesztési forrásokból 4,5 milliárd forintot tesz ki a gép-, műszer- és eszközbeszerzés, amelyre a beruházástól függetlenül is szükség lenne a következő években – tudatta a rektor. Szabó Gábor hangsúlyozta, hogy a betegellátás csúcsán álló négy klinikai központnak speciális finanszírozásra van szüksége, az ehhez kapcsolódó szabályokról már előrehaladott tárgyalások folynak a kormányzattal. Addig is szükség van azonban az elmaradt támogatások folyósítására, ahogy az a korábbi években is megtörtént. Az SZTE - amely 2007. október 1-je óta a teljes szegedi járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátó rendszert működteti – az újonnan építendő tömb és az 1986-ban épült, 410 ágyas klinikaépület összekapcsolásával új magkórházat kíván létrehozni a déli klinikakertben. Ebben az egyetemi klinikák sebészeti és kardiológiai egységei működnek majd 265 normál és 34 intenzív ággyal. Az új magkórházban működik majd a sürgősségi betegellátó osztály, a központi intenzív osztály, a központi diagnosztikai blokk, a központi műtőblokk és sterilező összesen 14 műtővel, valamint több központi kezelőlabor. Az új épülettömbben a kardiológiai, az invazív kardiológiai, az általános belgyógyászati, a hematológiai, az általános sebészeti, a szív-, a tüdő-, a mellkas- és az érsebészeti, a transzplantációs, valamint a szeptikus részlegen gyógyítják majd a betegeket, akiket jellemzően kétágyas szobákban helyeznek el. Az épületben működik majd 21 szakambulanciai egység is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.