Írjon nekünk

Hírzóna

SZIN – “kék hírek”: kábítószer és testi sértés

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Övtáskájába rejtve akart bevinni a rendezvény területére egy füves cigit egy 19 nő, de a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kábítószerkereső kutyája kiszagolta – tájékoztat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleménye.

A budapesti lakos egyébként nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, igaz nem is tehetett mást, miután a vizeletéből is THC tartalmat mutatott ki az elvégzett immunkémiai gyorsteszt.
Súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság az ellen az ismeretlen személyazonosságú férfi ellen, aki az éjszakai órákban két lányon összeszólalkozott egy 20 éves budapesti férfival, majd a vitát eldöntendő megütötte a fiatalembert, akinek ennek következtében eltört az orrcsontja.
A SZIN első napján is tucatnyi bejelentés érkezett a rendőrség 107-es segélyhívószámára, melynek során az állampolgárok azt kifogásolták, hogy nagyon hangos a rendezvény. Az ügyelet valamennyi bejelentést haladéktalanul továbbított a szervezőknek – tudatja a közlemény.

Hírzóna

Csongrád több településén is újrázhatnak a polgármesterek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Körkép.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Iráni bevándorlókat fogtak Röszkén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Hármat.

Tovább olvasom

Hírzóna

Orbán: Továbbra is a Fidesz-KDNP a legerősebb Magyarországon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Szerinte nehéz választási kampány, “nagy és nyílt politikai csata” volt.

Tovább olvasom

Aktuál