Bulvár

SZIN – "kék hírek": kábítószer és testi sértés

SZIN – "kék hírek": kábítószer és testi sértés

2009. augusztus 28., péntek
SZIN – "kék hírek": kábítószer és testi sértés

Övtáskájába rejtve akart bevinni a rendezvény területére egy füves cigit egy 19 nő, de a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kábítószerkereső kutyája kiszagolta – tájékoztat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleménye.

A budapesti lakos egyébként nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, igaz nem is tehetett mást, miután a vizeletéből is THC tartalmat mutatott ki az elvégzett immunkémiai gyorsteszt. Súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság az ellen az ismeretlen személyazonosságú férfi ellen, aki az éjszakai órákban két lányon összeszólalkozott egy 20 éves budapesti férfival, majd a vitát eldöntendő megütötte a fiatalembert, akinek ennek következtében eltört az orrcsontja. A SZIN első napján is tucatnyi bejelentés érkezett a rendőrség 107-es segélyhívószámára, melynek során az állampolgárok azt kifogásolták, hogy nagyon hangos a rendezvény. Az ügyelet valamennyi bejelentést haladéktalanul továbbított a szervezőknek – tudatja a közlemény.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.