Közélet

Szegedi Jobbik: balkánira sikeredett a SZIN

Szegedi Jobbik: balkánira sikeredett a SZIN

2009. augusztus 31., hétfő
Szegedi Jobbik: balkánira sikeredett a SZIN
A városvezetés átgondolatlansága súlyos gondokat okozott az idei Szegedi Ifjúsági Napokkal kapcsolatban: a hangzavar munkanapokon hajnal 4-ig háborgatta a dolgozókat, az utolsó napon pedig egy elhamarkodott döntés zavarta meg a fesztiválozók szórakozását. Mindezt Tóth Péter, a Jobbik szegedi elnöke mondta hétfői sajtótájékoztatóján, ahol pénteki javaslatát megismételve úgy fogalmazott: szerencsésebb lenne a Sziksóstón rendezni a SZIN-t. "Hazugság!" - így értékelte Tóth Péter szegedi Jobbik-elnök Botka László (MSZP) polgármester vasárnapi sajtóközleményének azon kitételét, miszerint a Fidesz és a Jobbik a SZIN jelenlegi formájának betiltását követelte. Tóth szerint Botkának ideje lenne végre szakítania pökhendi és arcátlan stílusával, mert emiatt súlyos árat fog fizetni a közelgő választásokon. "Nem a rendezvénnyel van bajunk, ahogy azt pénteken is elmondtam a sajtó képviselőinek. A Jobbik főleg a fiatalok pártja, mi is szeretjük a hasonló fesztiválokat. Az idei SZIN lebonyolításának módját kifogásoljuk:a városvezetés átgondolatlansága miatt a hatalmas zaj munkanapokon 4 óráig zavarta a dolgozókat és az időseket, az utolsó napon pedig egy elkapkodott programátszervezéssel rontották el sokak szórakozását" - mondta az elnök. Tóth Péter kifejtette: a szegedi lakosság panaszáradata a Jobbikhoz is eljutott a fesztivál ideje alatt. A legtöbb problémát Tarjánban okozta a hatalmas zaj, de még az Algyői útról is kaptak bejelentést. Érthetetlennek tartja, hogy a rendőrség nem intézkedett, miközben egy egyszerű jobbikos családi napon hatalmas létszámban jelennek meg, illetve már éjfélkor jelzik, ha hangos a zene. A helyszín környékén élőket - folytatta - a legkülönbözőbb rendzavarások háborították föl, a kerteket gyakran WC-nek nézték ugyanis a SZIN látogatói. "Sajnos balkánira sikerült az idei rendezvény. A város első embere folyamatosan Európára hivatkozik, ugyanakkor tudnia kellene, hogy az öreg kontinensen a hasonló fesztiválokat külső területekre viszik ki. Sziksóstó például minden szempontból ideális lenne" - összegzett, megismételve pénteki javaslatát. Hozzátette: nem hiszi, hogy ebből bármiféle bevételkiesés származna, hiszen a dorozsmai rész forgalma jelentősen élénkülne. A város pedig ingyenes tömegközlekedést biztosíthatna a SZIN-ezők számára, ami még mindig olcsóbb, mintha komoly beruházással zajvédő falakat építenének ki a Partfürdőn. A Jobbik szegedi szervezetének elnöke végül azt is kijelentette: korai volt Botka László bejelentése, hogy a fesztivál helyszíne jövőre sem változik. Ha ugyanis a Jobbik kormányzati pozícióba kerül, mindenképpen szigorú feltételekhez köti majd a SZIN állami támogatását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.