Közélet

Százmilliárdos elvonástól szenved a hazai oktatásügy

Százmilliárdos elvonástól szenved a hazai oktatásügy

2009. augusztus 27., csütörtök
Százmilliárdos elvonástól szenved a hazai oktatásügy

A jelenlegi oktatáspolitika miatt az elmúlt négy évben 120 milliárd forintot kellett a közoktatásban és felsőfokú képzésben "megtakarítani" és ezzel szinte elértük a rendszer összeomlásának határát – foglalta össze Pokorni Zoltán kecskeméti beszédét az InfoRádió.

Az Orbán-kormány volt oktatási minisztere Kecskeméten a megyei oktatási intézmények tanévnyitó konferenciáján beszélt az évente 20-23 milliárd forinttal csökkenő állami normatívák okozta tragikus helyzetről.

Pokorni Zoltán

mindezt

Hiller István

miniszter oktatáspolitikájának következményének tartja és hozzátette, hogy jól jellemzi a tárcavezetés hozzá-nemértését, hogy négy év alatt csaknem 160 (!) alkalommal módosították a közoktatással kapcsolatos törvényeket, de ehhez a pedagógusok véleményét egyszer sem kérték ki. A politikus kiemelte, hogy elkerülhetetlen az oktatási rendszer mielőbbi átalakítása, mellyel együtt jár a jelenleg lehetetlen helyzetbe került kistelepülések, önkormányzatok finanszírozási kérdéseinek átgondolása is. A színvonal csökkenését a bérezési rendszer átalakításával és a pedagógusi pálya vonzóvá tételével lehet elősegíteni, de Pokorni mielőbb felülvizsgáltatná a kétszintű érettségi rendszerét is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.