Írjon nekünk

Közélet

Sérülhet a „Lófara” szerzői joga?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A huszárszobor alkotójának rokonai is ellenzik az áthelyezést

lofara27A Szegedi Hagyományőrző  és Városképvédő Egyesület az Egyesült Államokban találta meg a szegedi 3. Honvéd Huszárezred emlékművének alkotója, Gách István szobrászművész (1880-1962) leszármazottait – adta hírül portálunknak az egyesület. A leszármazottak és a városvédők szerint a szoborkert megszüntetése akár szerzői jogot is sérthet.

Az egyesület elnöke v. Szilágyi Árpád egy cikk formájában a magyarok világmagazinjába, a Panorámába és szerkesztőségünkbe is eljutatta a „hírt”. A szöveget változtatás nélkül tesszük most közzé.

A második világháború  szörnyű viharában Szegeden egy lelkes kis csoport azon fáradozott, hogy az első világháborúban elesett huszároknak közadakozásból emlékművet állítson. Az emlékmű megalkotásával Gách István szobrászművészt bízták meg. Az emlékművet egy míves szecessziós korláttal körülvett parktükörben állították fel, ami ezzel egy kis kegyeleti kertté vált. Az avató ünnepséget 1943. május 9-én tartották katonai pompával, a város előljáróin kívül a kormány tagjai és egyházi méltóságok és az ezred veteránjai részvételével.

Ez a kegyeleti hely 66 éven keresztül megbecsült és tiszteletben tartott része volt Szegednek. Jól beleilleszkedett a környező épületek geometriai rendjébe a csodálatos szecessziós műemlék Reök palota előtt. Ezt a környezetet akarja megváltoztatni a város helyhatósága a szobor értelmetlen arrébb helyezésével és a kegyeleti kert megszüntetésével. Ez ellen emelt szót a magyar szellemi élet számos kiválóságával együtt a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület. Az emlékművet a szerzői jog is védi, ezért az egyesület az internet segítségével megkereste és nagy örömére megtalálta Gách István jogutódát, unokáját Susie Gách Peelle festőművészt és családját; édesanyját, Gách István fia, Gách György szobrászművész özvegyét, és Gách István dédunokáját, Evan Gách Peelle festő és szobrászművészt az Egyesült Államokban. Természetesen ők is ellenzik az emlékmű elmozdítását.

v. Szilágyi Árpád
városvédő  polgár, az egyesület elnöke

http://szegedma.hu/hir/2009/07/itt-a-hatarozat-a-lofara-kegyeleti-emlekhely/

lofara

Az egyesület sajtótájékoztatón ismerteti a család véleményét (Kiss István építész tanácsadó, v. Szilágyi Árpád az egyesület elnöke és Ifj. Szilágyi Árpád szóvivő)








A képen balról jobbra: Gách István, Gách György, Susie Gách Peelle, Evan Gach Peelle

Kommentek

Közélet

Ötletei már vannak Botka Lászlónak, konkrétumok viszont nem igen a Tisza-part fejlesztésére

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ötleteket mutatott be Szeged polgármestere, de nem tudni, hogy mikor és miből lehetne ezekből bármi is. Az aggodalom jogos lehet, mert Botka László eddig már hétszer ígérte meg a harmadik szegedi Tisza-hidat is, amiből mindeddig semmi nem lett.

Tovább olvasom

Közélet

Új helyre költözött a szegedi klinikai központ kemoterápiás kezelő részlege

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Onkoterápiás Klinika kemoterápiás részlege augusztus 26-tól új helyen, a régi kör-intenzív épületének első emeletén működik. A kúraszerű ellátásra alkalmas infúziós kezelős részleghez vezető utakon, a klinika kertben és az épületeken belül is táblákkal segítik a tájékozódást. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Közös munkáltatói fórumot tart a kormányhivatal és az iparkamara

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az esemény célja, hogy ismertesse a munkahelyteremtő beruházásokhoz kapcsolódó támogatási lehetőségeket.

Tovább olvasom

Aktuál