Bulvár

Kerekesszékkel a fémfelvásárlóba

Kerekesszékkel a fémfelvásárlóba

2009. augusztus 24., hétfő
Kerekesszékkel a fémfelvásárlóba

Állításuk szerint vasat szerettek volna leadni egy színesfémfelvásárló telephelyen a fiatalok, de nem volt mivel elvinni azt, ezért útnak indultak kocsit keresni, és egy kerekesszéket szemeltek ki maguknak – adta hírül a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleménye.

Az elektromos kerekesszéket tulajdonosa a háza előtt hagyta egy lakattal lezárva, mivel felújítási munkálatok miatt a lakásba nem tudta bevinni. Ez tetszett meg a 12 és 15 év közötti három szegedi fiúnak. Elhatározták, hogy "kölcsönveszik", ezért letörték annak indítóját, majd a vezetékeket összekötve beindították a "járgányt". A műveletre többen figyelmesek lettek és azonnal értesítették a kerekesszék tulajdonosát, aki szomszédainak segítségével megállította a fiatalokat, majd értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező járőröknek a fiatalok azt mondták, hogy eszük ágában sem volt ellopni a kerekesszéket, azt csak ki akarták próbálni, meg egyébként is azt hitték, hogy valaki azt kidobta. A 12 éves fiú életkora miatt nem büntethető, viszont 14 és 15 éves társa ellen a Szegedi Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást – tudatta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.