/

Határrendészet: Illegális bevándorlók Iránból, Albániából, Koszovóból

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tegnapi napon összesen húsz, illegálisan Magyarországon tartózkodó személyt sikerült eljárás alá vonni Csongrád megye területén – közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Egy 18 fős csapatra nem sokkal délelőtt 11 óra előtt találtak rá a szegedi határrendészek Tiszasziget közelében a rábéi erdő mellett. Egy állampolgár jelezte ugyanis a rendőrségnek, hogy gyanús csoportot lát. A járőrök előállították őket, akik közül 6-an még gyerekek. Magyarországi tartózkodásra jogosító érvényes irat nem volt náluk. Mint kiderült: egy részük Koszovóból érkezett, másik része pedig albán állampolgár. Mivel egyiküknél beutazási és tartózkodási tilalom van érvényben, így vele szemben büntető-, míg a többiekkel kapcsolatban idegenrendészeti eljárás indult.

Két iráni férfire pedig a kora délutáni órákban találtak rá Szegeden a Mars téren. Egy szolgálaton kívüli rendőr figyelt fel rájuk. Szolgálatba helyezte magát, és igazoltatta őket, azonban magyarországi tartózkodáshoz szükséges érvényes papírokkal ők sem rendelkeztek. Értesítette a rendőrség ügyeletét, és amíg a kollégák kiértek, feltartóztatta őket.

Körözött nagy értékű személygépkocsi akadt fenn az ellenőrzésen szerdán délután a Röszkei Autópálya Határátkelőhelyen. A Mercedes Daimlerchrysler személygépkocsival egy görög férfi jelentkezett belépésre. A Schengeni Információs rendszer (SIS) azonban a járműre találatot jelzett, azt ugyanis a német hatóságok keresik. A járművet a rendőrség lefoglalta – tudatta a szóvivő.

Előző sztori

Cozma-gyilkosság: kihallgatják a 9. gyanúsítottat

Következő sztori

Villanyszámla kifizetésében segíthetnek a máltaiak