Írjon nekünk

Sport

Először csap össze a Szuperkupáért a Veszprém és a Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szombaton első alkalommal rendezi meg a Magyar Kézilabda Szövetség a férfi Szuperkupát, amelyen a bajnok és Magyar Kupa-győztes MKB Veszprém, valamint az ezüstérmes Pick Szeged csap össze Kecskeméten.

A két résztvevő gőzerővel készül, hiszen az NB I küzdelmei már csütörtökön megkezdődnek. A két magyar élcsapat az elmúlt héten németországi tornákon vett részt. A Veszprém a harmadik helyen zárt az ehingeni Schlecker-kupán, míg a Szeged úgy lett hatodik Chemnitzben, hogy három játékosa is megsérült a túrán.
Amint a Budapest Bank Szuperkupa keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, a Veszprém számít esélyesebbnek, ám a szegediek erősen fogadkoznak: megtörik a nagy rivális győzelmi sorozatát.
Hajdu János, az MKSZ szakmai igazgatója megjegyezte: sokat vár a mérkőzéstől, fontos, hogy egy izgalmas, látványos meccs vezesse fel a szezont.
Kecskeméten szombaton még egy sportágtörténeti kuriózum szemtanúi is lehetnek a kézilabda szerelmesei: először lép pályára a magyar férfi NB I-ben külföldi induló, nevezetesen a szlovákiai Tatran Presov (Eperjes), amely a házigazda együttessel csatázik a két bajnoki pontért 15:45-től.

A férfi kézilabdázók 2009/10-es idényének első heti programja:

csütörtök:
NB I: MKB Veszprém – Tatabánya-Carbonex 18 ó
péntek:
NB I: PLER – DKSE-Hotel Lycium 18 ó
NB I: Dunaferr – FTC-Cityline 18 ó
szombat:
NB I: Budapest Bank-Kecskemét – Tatran Presov (szlovák) 15:45 ó
Budapest Bank Szuperkupa: MKB Veszprém-Pick Szeged 18 ó
vasárnap:
NB I: Balatonfüred-Gyöngyösi Főiskola 18 ó
szeptember 2., szerda:
NBI: Pick Szeged-Mezőkövesd 18 ó

Kommentek

Hírzóna

Nem kell fizetniük bérleti díjat a vásárhelyi látványsport-egyesületeknek

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

2019. október 31-ig legalábbis.

Tovább olvasom

Hírzóna

Jó hangulatban telt az V. Tök-Jó Félmaraton és családi futónap Ópusztaszeren (GALÉRIA)

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az eseményen közel 1000 résztvevő volt jelen,  és 700 futó pedig teljesítette a 2Km, 5 Km, 10.5 Km és 21.1 Km-ert. Kommentek

Tovább olvasom

Sport

Sporthétfő: SZEOL siker a szegedi derbin

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Egy helyen a hétvége legfontosabb szegedi sporteredményei.

Tovább olvasom

Aktuál