Szórakozás

Csongrád megyei Szent István-nap Ópusztaszeren

Csongrád megyei Szent István-nap Ópusztaszeren

2009. augusztus 8., szombat
Csongrád megyei Szent István-nap Ópusztaszeren

Évtizedek óta hagyomány már, hogy augusztus 20-án Ópusztaszeren ünnepli az államalapítást egész napos színes programmal a Csongrád Megyei Önkormányzat. Nem véletlenül, hiszen eleink itt tartották az első Országgyűlést, itt hoztak először törvényt. A nemzeti ünnep alkalmából csak úgy, mint tavaly, most is ingyenesen lehet majd megtekinteni a Feszty-körképet, előzetes bejelentkezés alapján. Ez az utolsó lehetőségek egyike, hiszen a hamarosan kezdődő átalakítási munkák miatt a monumentális művet már csak néhány hétig lehet megnézni! – tudatja a Csongrád Megyei Közgyűlés sajtóközleménye.

Idén is színes programsorozattal készül augusztus 20-ra az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban a Csongrád Megyei Önkormányzat. Most is, mint tavaly, ingyenesen lehet megtekinteni a Feszty-körképet. A magyarok bejövetelét ábrázoló monumentális műalkotást délelőtt 9 és este 6 óra között előzetes bejelentkezés alapján lehet megnézni. Telefonon regisztrálni a 62/275-133-as telefonszám 103-as vagy 104-es mellékén lehet! Ezen a napon a látogatók 1400 forintért vásárolhatják meg a 2010. december 31-ig korlátlan számú belépésre jogosító Feszty-kártyát. A Csongrád megyei Szent István-napon óriás bábok vásári komédiával csalogatják majd a vendégeket az Árpád-emlékmű előtti nagyszínpadhoz, ahol 14 órától fellép az idei kanadai Dance World Cup-on 3 világbajnoki aranyérmet nyert 4 For Dance. Táncshow-juk után trikolorral, szalagokkal, füstölőkkel ejtőernyősök érkeznek, akik kupolaugrással kápráztatják el a közönséget. A Csongrád Megyei Önkormányzat ünnepségén 15 órától

Vincze László

országgyűlési képviselő köszönti a vendégeket, majd

Magyar Anna

, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke átadja az idei Alkotói díjakat. Ünnepi beszédet

Szőcs Géza

, Kiss Ernő-díjas erdélyi költő mond, majd az új kenyeret

Kiss-Rigó László

, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke szenteli és

Makra József

, Ópusztaszer polgármestere szegi meg. A Szent István-napi új kenyér szétosztását 16 órától egy zenés történelmi táncjáték követi Emese álmától az Államalapításig „Hunor, Magyar mondavilág a folklór nyelvén” címmel,

Balogh Melinda, Borovics Tamás, Juhász Péter, Kiss Pál

főszereplésével. A napot a NemEz Band folkrock koncertje után „A Gyilkos-tó legendája, Fazekas Eszter története” címmel a székelység és a magyarság kapcsolatát bemutató táncjáték zárja, amelyet gyergyói és keszthelyi művészek adnak elő. Egész nap zajlik majd a Szent István-napi lovasverseny, egy igazi nomád haditornán is részt vehetnek a vendégek, és a Civil utcán megismerkedhetnek Csongrád megye civil szervezeteivel is. Újdonság, hogy idén a Rotunda tetején lévő kilátót is megnyitják az ünneplők előtt, így egy valódi körképet kaphatnak Ópusztaszerről a látogatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.