Vélemény

Búcsúkor a pofon

Búcsúkor a pofon

2009. augusztus 25., kedd
Búcsúkor a pofon

Avagy mit nézhettünk a tévében augusztus huszadikán?

Mit csináljon a szegedi polgár, ha nem akar kimenni a tűzijátékra, vagy nincs kedve, pénze, ereje a Grillfesztivál hol erős, hol enyhe fűszerszagával átitatott Ligetben szórakozni (persze ki mással, mint Lagzi Lajcsival)? Szóval mit csináljon? Nézze a tévét! Ezt választottam.

Mert ez ugye olcsó és otthonról sem kell elmenni. Augusztus huszadika a magyar állam ünnepei közül a legnagyobb. Ekkor ugyanis az államot alapító Szent István királyra, valamint az 1949-ben megszövegezett (azóta szerencsére módosított tartalmú) magyar alkotmányra emlékezünk. Így ünnepi műsor kellene, gondolja a jámbor néző. Majd szembesül az egyik kereskedelmi tévén a Bakkermannal, a másikon a Magyar vándorral. A szőkés-badáros Bakkermann nem jó film: viszonylag unalmas, ráadásul szociofilmnek az esetlen poénok miatt túlságosan lagymatag, vígjátéknak pedig kicsit szomorkás, lehetne szatíra. Lehetne… A Magyar vándorban hét meglehetősen ügyefogyott vezér keresi a magyarokat, bár a filmben többször megfogalmazzák, hogy lehet, hogy nincsenek, sőt, lehet, hogy ők sem azok. Gyatra viccek, erőtlen szójátékok és bárgyú dalocskák tartalmatlan egyvelege. Szórakozni ugyan nem lehet rajta, viszont a magyar történelem és identitás lejáratása és lekicsinylése nem hiányzik belőle… A kábeltévé-szolgáltatók alapcsomagjában van szerencsére a Duna tévé is. Ebben augusztus 20-án sem kellett csalódnom. András Ferenc kiváló szatírája (mert ez nem csak lehetne az, az is) 1977-ből, a Veri az ördög a feleségét. Koltai Lajos remek képeivel. Ráadásul – mint régi Cseh Tamás-rajongónak, öröm – Bereményi Géza írta. A keret: a falusi vasutas család (Kajtárék) vendégül látja a fővárosi funkcionáriust és családját (Vetróék). Lévén augusztus huszadikai István-nap búcsú. A két család tagjai kibékíthetetlenül idegenek, mégis együtt politizálnak, történetfilozofálnak, menekülnek az eső elöl. És persze esznek, amúgy magyarosan, húslevest, sülteket, rántottakat, réteseket, gyümölcsöket, hozzá pedig jó balatoni bort isznak. Az egész film el van találva. És a Duna tévé választása is. Az egyik főhős, a házigazda Kajtár István (akit a Forró vizet a kopaszrából ismert Szabó Lajos alakít zseniálisan) ebéd után megfogalmazott mondatával tértem nyugovóra: „Ez jobb volt, mint búcsúkor egy pofon!”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.