Sport

A murénások érmekért merülnek Szentpéterváron

A murénások érmekért merülnek Szentpéterváron

2009. augusztus 18., kedd
A murénások érmekért merülnek Szentpéterváron
„Hajszálnyira vagyok a világbajnoki címtől, s azért utazom, hogy ezt a hajszálat is eltüntessem” – mondta Dudás Zita, a Muréna Búvárklub sportolója edzője, Kanyó Dénes társaságában egy kedd délelőtti sajtótájékoztatón a szentpétervári búvárúszó világbajnokság esélyeit firtatva.Kanyó Dénes, aki nemcsak edzője és elnöke a klubnak, hanem maga is aktív versenyzőnégy számban indul Oroszországban, míg Zita két futamban méretteti meg magát. Szeged „vizes nagykövete” tanítványa esélyeit latolgatva azt mondta, hogy mindenképpen a dobogón szeretné látni a nemrég még juniorok világversenyeken hódító hölgyet (aki nem mellesleg ugyan ilyen sikerrel hódíthat a férfiak között is szép mosolyával). Zita bátrabban fogalmazott: világbajnok szeretne lenni. A versenyző kölcsön uszonnyal áll rajthoz Szentpéterváron, hiszen nemrégiben lopták el felszerelését. Debreceni Hajni „sellőlába” azonban szerencsét is hozhat, mert – ahogy Dénes fogalmazott a világbajnok uszonyáról – a felszerelés már tudja a tempót. Kanyó – mikor a sajtótájékoztatót szervező Delmagyar.hu munkatársa, Horváth Levente a doppingról kérdezett – úgy fogalmazott, hogy sportáguk versenyzői túlnyomórészt tiszták, ezért semmilyen kellemetlen „incidensre” nem kell számítani. Vasárnap tehát mindenki szorítson Zitának, hiszen 200 gyorson indul, a legesélyesebb számában. A szentpétervári eredményekről pedig augusztus 18-án ismét egy sajtótájékoztató keretében tájékoztatnak majd minket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.