Kultúra

Thealter – illúzió blog: ötödik nap

Thealter – illúzió blog: ötödik nap

2009. július 25., szombat
Thealter – illúzió blog: ötödik nap

"Játsszak dobozokkal?"

Pavel Szemcsenko tette fel ezt a kérdést jó egyórányi rituális semmittevés után, mert látszatra a színpadon a jól begyakorolt semmi percei folydogáltak. Miután Szemcsenko felolvasta, miért volt az egész, a megfelezett színpad egyik oldalára gyűjtötte életünk tárgyait. Mindent, amihez silány anyagi létünk során feleslegesen ragaszkodunk, őt pedig elnyelték a dobozok.

A közönség szakmai része, akik önmagukat jórészt hasonló színházi kísérletekben keresik, elégedetten távozott. Én talán kicsivel többet vártam. Lassan megöregszem, ikrásodok, mint a méz. Nehezebben oldódok már. A színház világában Ágens az egyik nagy szerelmem. Lassan eljutok odáig, hogy nem tud olyat mondani, amit ne hinnék el neki. Nehéz próba elé állított a zsinagógában, mert Tamás apostol intelme* úgy éreztem, nekem szól. Ágens sárarcú ősanya, kit lányával hosszú köldökzsinór köt össze. De ez a béke csak addig tartható, míg az anya a színpadra festett mandala központjában ül. Amikor a szerzetes, a szolga, a férfi elvágja e zsinórt, minden megváltozik. A köldökzsinórból önsanyargató ostor lesz, a sárarc lassan lemállik, a látható helyét átveszi a láthatatlan, a belső sár. Az ősanya gyötrelmes mélységéből kiszabadulva előtör a düh, a két nő dominanciaharca veszi át az irányítást. Talán megoldást adhatna a Vidám Vasárnapra emlékeztető boldog dalolás, de ez is csak időleges, mert a három szereplőből mindent lezáró, vad fémzene tör fel. A düh a felszínre jutott, de csak a színpadon és a közönség csendben, elgondolkozva távozott. Este a tárgyakkal telezsúfolt szobámban bután néztem magam elé. Gondolataimban összeolvadt a két előadás. Most mit tegyek: játsszak dobozokkal?

Ache: A dráma-gépezet imitációja

alkotó-előadó: Pavel Szemcsenko

Ágens Társulat: Ira (düh)

szereplők: Ágens, Madák Zsuzsanna, Philipp György jelmeztervező: Szűcs Edit zene: Cser Ádám, Árvai György mandalarajz és kivitelezés: Philipp Judit maszk: Károlyi Balázs hang: Boudny Ferenc fény: Kormosói Róbert produkciós vezető: Kulcsár Viktória koreográfus: Gergye Krisztián író, rendező: Ágens * „Hogyha nem hozod ki magadból, azt, ami benned lakozik, az, ami benned marad, tönkre fog téged tenni.” (Tamás apostol apokrif evangéliuma)

Petró János

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.