Közélet

Szegeden járt Draskovics Tibor miniszter

Szegeden járt Draskovics Tibor miniszter

2009. július 23., csütörtök
Szegeden járt Draskovics Tibor miniszter
draskovics2.jpg

A rendőrség képes megfelelni a növekvő társadalmi elvárásnak a közrendet illetően; ezt igazolva megnyugtató az a kép, amely a dél-alföldi rendőri vezetők áttekintéséből rajzolódott ki Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye helyzetéről - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtökön Szegeden.

Draskovics Tibor

hangsúlyozta: az elmúlt egy-másfél év, illetve különösen az utóbbi száz nap változtatásai folyamatosan hozzák az eredményt, országosan jellemző, hogy csökken a bűncselekmények száma. Hozzátette, hogy a megváltoztatott jogszabályok sokkal hatásosabb fellépési lehetőséget adnak a bűnelkövetőkkel szemben. Emellett jól működnek azok a kapcsolatok - a rendőrség, az önkormányzatok, a polgárőrök és a közterület-felügyelet között -, melyek a közbiztonság megerősítésére hivatottak. Utalt arra, hogy a lépések másik köre a rendőrség megerősítését célozta. Az év elejétől a kormány jelentős forrásokat biztosított és számos intézkedést hozott a rendőrség állományának növelésére. Kétszáz új bűnügyest vettek fel, fegyveres biztonsági őröket képeztek és a határrendészek is egyre aktívabbak a közterületi szolgálatban. A rendőrség egyre láthatóbbá és elérhetőbbé válik - mondta a miniszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy ezek a lépések már eddig is jelentős eredményeket mutattak, mindez a bűncselekmények számának csökkenésében látszik, és tetten érhető a rendőri intézkedések számának emelkedésében. Az intézkedések hatására a baleseti statisztika is jelentősen javult. Az autóvezetők felelősebben, józanabbul ülnek a volán mögé. Összességében a közrendet illető növekvő társadalmi elvárásoknak a rendőrség képes megfelelni - emelte ki Draskovics Tibor. Kitért arra, hogy a jövőben még nagyobb lehetőséget kell adni az önkormányzatoknak, hisz ők ismerik az adott település lakóit, így van dolguk a közbiztonság, azaz az utcai rend megteremtésében. "Semmilyen szabályszegés mellett nem lehet elmenni szó nélkül, hisz a kis szabályszegésből alakul ki a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság érzése" - jegyezte meg a miniszter. A tárcavezető hozzátette: a kis értékű lopások elkövetői ellen is hatásos fellépést terveznek, erre vonatkozóan az új jogszabályok a parlament szeptemberi ülésszakára készülnek el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.