Bulvár

Szeged a második legjobban kommunikáló megyei város

Szeged a második legjobban kommunikáló megyei város

2009. július 7., kedd
Szeged a második legjobban kommunikáló megyei város

Debrecen, Esztergom és Balatonfüred volt az előző évben a legjobban kommunikáló város az Image Factory és az Observer Budapest Médiafigyelő kutatása szerint; a győzteseknek járó elismerést kedden adták át Budapesten.

Második alkalommal elvégzett kutatás szerint a megyei jogú városok között Debrecen, a nagyvárosok között Esztergom, a kisvárosok körében Balatonfüred imázsa volt a legvonzóbb 2008-ban - mondta

Bognár Ákos

kutatásvezető, az Image Factory kreatív igazgatója sajtótájékoztatón. Közölte, a kutatás során az országos médiában megjelent, az Observer Budapest Médiafigyelő adatbázisában fellelhető, a vizsgált településekkel kapcsolatos sajtóhíreket gyűjtötték és rendszerezték. Vizsgálták a hírek mennyiségét, minőségét, valamint a tudatosságot, emellett értékelték a városok honlapjait is. Bognár Ákos azt mondta: nagyon fontos szerepet játszik egy településről való gondolkodásban az, hogyan tud kommunikálni a médiában. Ez például fontos a turisztika és a befektetések ösztönzése szempontjából - fűzte hozzá. Elmondta, 2007-hez képest tavaly a legtöbb település jóval többször volt jelen a médiában, egyre több város gondolja úgy, hogy tudatos kommunikációra van szüksége. Ugyanakkor egyre élesebb a különbség a jól és tudatosan kommunikáló, valamint a kommunikációt, a nyilvánosságot hanyagoló települések között. A nagy nyertesek között említette Békéscsabát, amely a 2007-es 16. helyről a 4. helyre lépett elő 2008-ban. A nagy visszaesők között Pécs városát emelte ki, amely a 4. helyről a 12. helyre esett vissza. Bognár Ákos szerint ennek oka az, hogy az Európa kulturális fővárosa program lehetőség mára a nyilvánosságban "egy stigma" lett. Bognár Ákos elmondta, Debrecen sikerének a titka, hogy 2008-ban "egy egészpályás letámadást folytatott kommunikációban", Budapest mellett egy második központként tudta magát definiálni. Közölte, a kisvárosok mezőnyében a 19. helyet elérő Pilisvörösvár honlapját találták a legjobbnak az összes város között. A kulcsot formáló városimázs díjakat a három nyertes város vezetője vette át. A sajtótájékoztatón közreadott összefoglaló szerint a megyei jogú városok között Debrecent Szeged, Miskolc követi, a lista végén Nagykanizsa, Érd és végül Salgótarján szerepel. A nagyvárosoknál Esztergom mögött végzett másodikként Gyula, harmadikként Szentendre. A sort Ózd, Hatvan és Gyál zárja. A kisvárosok mezőnyében második helyet ért el Paks, harmadik helyezett Sárvár lett, leghátul végzett Monor, Nagykálló és Tiszaföldvár. A kutatás a tízezer lakos feletti népességszámú magyarországi városok - Budapest nélküli - imázsrangsora.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.