Bulvár

Rendőrkézen a rabló, a tolvaj és a garázda

Rendőrkézen a rabló, a tolvaj és a garázda

2009. július 21., kedd
Rendőrkézen a rabló, a tolvaj és a garázda

Egy garázdaság és egy rablás miatt körözött férfi is rendőrkézre került az elmúlt 24 órában Szegeden, a rablás elkövetője őrizetben marad. Rajtuk kívül egy besurranó tolvajt is sikerült elfogni - közölte a Csongrád Megyei RFK sajtószolgálata.

Garázdaság vétsége miatt volt érvényben elfogatóparancs az ellen a 24 éves szegedi férfi ellen, akit tegnap délután igazoltattak a járőrök a Víztorony téren. A gyanú szerint a fiatalember társával még május végén egy kocsmában előzetes szóváltást követően tettleg bántalmazott egy férfit, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Egy 41 éves férfi elfogását szintén a Szegedi Rendőrkapitányság rendelte el, miután a hajléktalan a megalapozott gyanú szerint a hétvégén bántalmazta két hajléktalan társát, majd elvette tőlük pénztárcájukat benne 23 ezer forinttal. A férfi személyazonosságát a rendőrök ugyan gyorsan beazonosították, azonban ma hajnali elfogásáig szökésben volt. Kihallgatása jelenleg folyamatban van. A büntetőeljárást őrizetbe vétele miatt indította meg vele szemben a Szegedi Rendőrkapitányság. Az elmúlt időszakban megszaporodtak a besurranásos lopások is Szegeden, miután a kánikula miatt egyre többen hagyják nyitva lakásuk bejárati ajtaját. Ezt használta ki a gyanú szerint az a 24 éves férfi is, aki több lakásba is besurrant, majd az ott talált pénztárcával, bankkártyával távozott. Pechjére legutolsó alkalommal belefutott a lakás tulajdonosába is, aki amikor megkérdezte tőle, hogy mit csinál, azt válaszolta, hogy Kareszt keresi. A sértett személyleírása alapján a nyomozók megállapították a férfi személyazonosságát, majd mivel ismeretlen helyen tartózkodott, elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene. Tegnap végre rendőrkézre került, őrizetbe vétele mellett folyik ellene a büntetőeljárás - áll a sajtóközleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.