Írjon nekünk
Gazdaságvédelmi akcióterv

Közélet

MSZP alul, SZDSZ legeslegalul…

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Júliusra a választók körében a Fidesz tábora már közel négyszerese lett a szocialistákénak; ekkora különbség a rendszerváltás óta nem volt még a két párt között – derült ki a Tárki közvélemény-kutatóintézet júliusi felméréséből. Az SZDSZ támogatottsága a rendszerváltás óta nem volt még ilyen alacsony – olvasható a Magyar Nemzet Online-on.

A Fidesz támogatottsága a felnőtt lakosság körében júliusban 39 százalék, szemben a májusi 37 és a júniusi 34 százalékkal. Az MSZP tábora a teljes lakosság körében ebben a hónapban 10 százalék, míg májusban és júniusban egyaránt 13 százaléknyian szavaztak volna a kormánypártra – áll a közvélemény-kutatás összegzésében. A biztos szavazók körében eltérés látható az előző hónaphoz képest: a Fidesz támogatottsága 65 százalékra emelkedett (az áprilisi 64, a májusi 70 és a júniusi 58 százalék után), míg az MSZP szavazótábora többhavi ingadozás után most újra 17 százalékra csökkent (áprilisban 22, májusban 17, júniusban pedig 23 százalékon állt a párt). A közlés szerint a Jobbik szimpatizánsainak köre is nőtt, a biztos szavazó pártválasztókon belül azonban lényegében változatlan a támogatottságuk. Ebben a hónapban a teljes népességen belül a júniusi 5 százalékról 7-re nőtt a Jobbik támogatottsága, a rájuk szavazók tábora, azaz a biztosan szavazó választóik aránya azonban nem nőtt: júniusban 10, júliusban pedig 9 százalék volt a részesedésük. Az SZDSZ támogatottsága a rendszerváltás óta nem volt még ilyen alacsony. Míg a párt az elmúlt két hónapban 3 százalékon állt, addig júliusra 1 százalékra csökkent a támogatottsága. Az MDF megtartotta 3 százalékos szavazótáborát.

A teljes cikk a Magyar Nemzet Online-on olvasható.

Hírzóna

Bajba került a vásárhelyi állatvédő egyesület

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Az összefogás segíthet.

Tovább olvasom

Közélet

Tápai: Átgondolatlan politikai magánakció eredménye a rakpart lezárása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A Fidesz frakcióvezetője úgy véli, egységes belváros-koncepcióra van szükség.

Tovább olvasom

Egészség

Elhunyt egy idős beteg, hattal nőtt az igazolt fertőzöttek száma

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Egyelőre stagnál a járvány Magyarországon.

Tovább olvasom

Aktuál