Közélet

Kormányzati negyed: ki a felelős 10 milliárd elköltéséért?

Kormányzati negyed: ki a felelős 10 milliárd elköltéséért?

2009. július 10., péntek
Kormányzati negyed: ki a felelős 10 milliárd elköltéséért?

A meg nem valósuló kormányzati negyedre eddig 10 milliárd forintot költött el a szocialista kormány, de a mai napig nem került nyilvánosságra, hogy ki a felelős mindezért – számolt be a Magyar Nemzet a Fidesz sajtótájékoztatójáról. Az ügyben indult hűtlen kezelés miatti nyomozás érintheti Gyurcsány Ferencet és több miniszterét is, az ellenzéki párt ezért követeli most a vizsgálat nyilvánosság előtti lefolytatását.

Arcátlanságnak és a magyar emberek semmibe vételének minősítette

Balsai István

és

Cser-Palkovics András

azt a tényt, hogy

Gyurcsány Ferenc

miniszterelnöksége idején a különböző megszorító csomagok bevezetése miatt az emberek élete egyre nehezebbé vált, a kormányzat pedig eközben 142 milliárd forintot kívánt fordítani saját kényelmére. A fideszes politikusok kiemelték, hogy ebből az összegből több mint 10 milliárd forintot el is költöttek egy meg nem valósuló beruházásra. Az ellenzéki képviselők a Gyurcsány–Bajnai-korszak szimbólumának nevezték a kormányzati negyedet és a körülötte kialakult botrányt.

Gyanús körülmények – csendes nyomozás

Balsai és Cser-Palkovics felhívta a figyelmet a beruházás körüli gyanús körülmények miatt a Fidesz által már korábban kezdeményezett számvevőszéki vizsgálat nehézségeire is. Magát a vizsgálatot a parlamentben többször elutasították, az ellenzéki párt által javasolt vizsgálóbizottságok felállítását sorozatosan megakadályozták, adatokat titkoltak el a beruházással kapcsolatban, és folyamatosan halogatták a több mint 10 milliárd forinttal történő elszámolást. A Fidesz többször követelte a felelősök megnevezését, akik miatt ennyi pénzt kidobott az állam a semmiért. A két képviselő szerint mindezek az események egyértelműen jelzik, hogy a Gyurcsány Ferenc kormányát körülvevő üzleti kör hatalmas ingatlanbizniszt látott a kormányzati negyedben. Az ügyben a projekt előkészítésére és lebonyolítására létrehozott iroda ellen hűtlen kezelés miatt már elindult a nyomozás, de erről az Állami Számvevőszék és a Nemzeti Nyomozó Iroda nem tájékoztatta a közvéleményt.

Nyilvánosság előtti vizsgálatot!

A Fidesz a szakmailag megalapozott és pártatlan vizsgálat érdekében azt javasolja, hogy az ügy kivizsgálását a Központi Nyomozó Főügyészség vegye át és annak állásáról folyamatosan tájékoztassák a nyilvánosságot is. Az ellenzéki képviselők kiemelték, hogy ez utóbbi szempont különösen azért fontos, mert az ügyben felmerül a korábbi miniszterelnök és több miniszter felelősségének kérdése is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.