Kultúra

Klasszikus magyar filmek és sorozatok Szegeden

Klasszikus magyar filmek és sorozatok Szegeden

2009. július 6., hétfő
Klasszikus magyar filmek és sorozatok Szegeden
filmfesztival5
Magyar örökzöldeket, köztük tévésorozatokat és egész estés mozifilmeket láthat a közönség a hétfőn kezdődött, csaknem másfél hónapos II. Szegedi Filmfesztiválon –tájékoztatták a szervezők a vetítéssorozat nyitónapján az MTI-t.

A régi idők örök érvényű klasszikusait felvonultató filmszemlét a szegedi belvárosban óriás kivetítőn élvezheti a közönség. Az Aradi vértanúk terére esténként 6 és 10 óra között várják a magyar filmek szerelmeseit. Elsőként A Tenkes kapitánya tizenhárom epizódját, majd a Tüskevár és a Linda című sorozatokat láthatja a közönség, de levetítik A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok, a Régi idők focija, vagy a Szerelem első vérig című filmeket is. Az augusztus 20-ig tartó fesztiválon a nézők több film szereplőivel beszélgethetnek is a téren rendezett közönségtalálkozókon. Szegedre várják többek között

Székhelyi Józsefet, Bodrogi Gyulát

és

Pécsi Ildikót

is. Míg a szülők a szabadtéren moziznak, a gyermekek rajzversenyen mérhetik össze tudásukat.

Rea Attila

főszervező az MTI-nek elmondta: igyekeztek úgy válogatni a filmeket, hogy minden korosztály megtalálja a számára kedveset. Az idén második alkalommal megrendezett fesztivál a 60-as, 70-es, 80-as évekre koncentrál, s a kínálatban vannak olyan különleges alkotások is, mint például az Őrjárat az égen című sorozat, amely eddig csak a televízióban volt látható, nyilvános vetítésen soha. Az előadások két időpontban kezdődnek. Este fél 8-tól általában a különböző sorozatok epizódjait, 9-től pedig a játékfilmeket vetítik. A szervezők arra is figyeltek, hogy a kötelező olvasmányokból készült feldolgozások a fesztivál végére, a tanév kezdetéhez közelebb kerüljenek – tette hozzá Rea Attila. A fesztivál keretében összesen több mint hetven vetítés lesz, de délelőttönként 10 órától különféle sportközvetítésekkel – többek között a kajak-kenu, valamint az úszó- és vízilabda-világbajnokság eseményeivel – is várják a térre látogatókat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.