Bulvár

Elaludt a tolvaj a lopott kocsiban

Elaludt a tolvaj a lopott kocsiban

2009. július 27., hétfő
Elaludt a tolvaj a lopott kocsiban

A járőrök ébresztették a kocsiban alvó tolvajt mára virradó éjszaka, aki a gyanú szerint miután ellopta a Lada Samarát, egy parkoló autót is összetört vele - tudatta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A Szegedi Rendőrkapitányságra szombaton érkezett a bejelentés, mely szerint az egyik áruház parkolójából ismeretlen eltulajdonított egy ott lezárt Lada Samarát. A rendőrök a feljelentést követően elrendelték a jármű körözését. A kocsit végül mára virradó éjszaka látták meg a járőrök az Erős János utcában. Amikor közelebb mentek, maguk is meglepődtek, mivel a járműben egy férfi is aludt. Felébresztették, majd igazoltatás alá vonták. Ekkor derült ki, hogy a 40 éves férfi hajléktalan, ezért éjszakázott az autóban. Szombaton az áruház parkolójában sétált, amikor arra lett figyelmes, hogy egy padon felejtett valaki egy kulcscsomót. Megnyomta a slusszkulcs gombját, mire a Lada Samara jelzett. Megörült a nem várt szerencsének, magához vette a kocsit és nyomban fel is kereste vele pár ismerősét. A délutáni órákban valószínűleg már nem volt szomjas, mivel a Pósz Jenő utcában tolatás közben nekiment egy ott parkoló másik járműnek. Betétlapot természetesen nem hagyott hátra, hanem nagy gázzal távozott a helyszínről. Vasárnap tovább használta a kocsit, megpihent, így találtak rá a rendőrök. A férfi ellen lopás miatt indult büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon - közölte a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.