Közélet

Választási kiskáté – vasárnap az urnák elé járulunk

Választási kiskáté – vasárnap az urnák elé járulunk

2009. június 4., csütörtök
Választási kiskáté – vasárnap az urnák elé járulunk
szavazas2

A június 7-i európai parlamenti választással kapcsolatos tudnivalókról tájékoztatott csütörtökön a Csongrád Megyei Területi Választási Iroda vezetője, Kovalcsik Andrea.

Megérkeztek a helyi választási irodákba a szavazólapokat is tartalmazó szállítódobozok, minden készen áll a vasárnapi szavazásra - kezdte sajtótájékoztatóját

Kovalcsik Andrea

megyei főjegyző. Elmondta: szavazni csak érvényes személyazonossági és lakcímkártyák bemutatása után lehet, ezért célszerű meggyőződni arról, hogy az okmányok érvényességi ideje még nem járt le. A következő iratok szükségesek a személyazonosság igazolásához: lakcím igazolására is alkalmas, érvényes személyazonosító igazolvány, lakcímigazolvány + személyazonosító igazolvány, vagy útlevél vagy 2001. január 1-jét követően kiállított vezetői engedély. Lakcímigazolvány hiányában a lakcímet tanúsítja a lakcímigazolvány igénylésének átvételéről szóló elismervény. Fontos tudni, hogy értesítő nélkül is szavazhat, aki a névjegyzékben szerepel, s érvényes okmányokkal igazolja magát. Aki lakóhelyétől távol tartózkodik, a lakcíme szerint illetékes jegyzőtől személyesen vagy meghatalmazott útján június 5-én 16 óráig kérhet igazolást. A kérelemben fel kell tüntetni a nevet, lakcímet, a személyi azonosítót (személyi szám) és a települést, ahol a polgár szavazni kíván. Voksolni az igazolással szavazók számára kijelölt szavazókörökben lehet, melyek pontos címét az igazoláson feltüntetik. A mozgásában gátolt választópolgár mozgóurnát igényelhet, kérelmét a szavazás napját megelőzően a település jegyzőjéhez, a szavazás napján a szavazatszámláló bizottsághoz kell eljuttatnia írásos formában. Június 7-én azok a választójoggal és magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok szavazhatnak, akik más tagállamban nem kívánják gyakorolni választójogukat, továbbá az unió más tagállamainak azon választópolgárai, akik nálunk rendelkeznek lakóhellyel, és itt kívánnak szavazni. Ennek jelzésére az uniós választópolgárok esetében április 30-ig volt lehetőség. Nem szavazhat, aki nem tudja személyazonosságát és lakcímét megfelelően igazolni, aki nem szerepel a névjegyzékben, illetőleg igazolásával nem az arra kijelölt szavazókörben kíván voksolni. A szavazókörök vasárnap reggel 6 órakor nyitnak, a voksolás este 7 óráig személyesen történhet meg a személyazonosság és a lakcím igazolását követően. A névjegyzék aláírásával kell igazolni a szavazólap átvételét. Ezt követően a bizottság egy tagja lepecsételi a szavazólapot, és egy borítékkal együtt átadja a választópolgárnak. A szavazófülke magányába elvonulva történik a szavazás.

Érvényesen szavazni

csak tollal, az egyik körbe tett egymást metsző két vonallal, tehát

X

vagy

+

jellel lehet.

Érvénytelen

a szavazata annak a választópolgárnak, aki több listára szavazott, ha egy listára sem szavazott, illetve ha nem + vagy X jellel szavazott, vagy nem tollal szavazott. A június 7-i európai parlamenti választás listás szavazással történik, amelyről 22 mandátum szerezhető. Az egész ország egy választókerületnek minősül, listát pedig azok a pártok állíthattak, amelyek legalább 20 ezer választópolgár aláírásával hitelesített ajánlószelvényt gyűjtöttek. Sorsolás eredményeként a szavazólapon a listák az alábbi sorrendben szerepelnek: Fidesz- Magyar Polgári Szövetség-Kereszténydemokrata Néppárt (FIDESZ-KDNP), Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), MCF Roma Összefogás Párt (MCF), Magyar Kommunista Munkáspárt (Munkáspárt), Magyar Szocialista Párt (MSZP), Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik), Lehet Más a Politika-Humanista Párt (LMP-HP), Magyar Demokrata Fórum (MDF). A választás egyfordulós, a pártok listáit a megszerzett szavazatok arányában illeti meg mandátum. Csak az a lista juthat mandátumhoz, amely legalább az érvényesen szavazók 5%-ának támogatását elnyerte. Előzetes eredmények vasárnap este 22 óra tájban, a végleges eredmények - a külképviseletekről érkező szavazólapok összesítése után - június 13-án várhatóak. A részvételi adatokat és az - akár szavazókörökre lebontott - eredményeket a

www.valasztas.hu

honlapon lehet majd követni. Aki kampánycsendsértést tapasztal vagy a szavazatszámláló bizottság döntése ellen szeretne fellebbezni, a Csongrád Megyei Területi Választási Irodához fordulhat személyesen a Rákóczi tér 1. szám alatt, illetve a 62/566-010-es telefonszámon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.