Közélet

Üzleti spekulációkat gyanít a gabonakereskedelemben a Magosz elnöke

Üzleti spekulációkat gyanít a gabonakereskedelemben a Magosz elnöke

2009. június 19., péntek
Üzleti spekulációkat gyanít a gabonakereskedelemben a Magosz elnöke

Maffiajellegű gabonakereskedelem folyik az országban - állítja Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke.

Ezt azzal magyarázza, hogy míg néhány héttel ezelőtt egy tonna gabonáért 35-40 ezer forintot ígértek a felvásárlók, most 22 ezer forintot adnak érte.

Jakab István

pénteken, Algyőn, a Magosz Csongrád Megyei Szövetségének elnökségi ülése után az MTI-nek azt mondta: a gabonafelvásárlási ár csökkenése mellett az állami termőföldek értékesítése is téma a gazdák között, komoly gondot jelent a súlyos aszály, valamint az utóbbi napok szintén nagy kárt okozó jégverése is - mondta. A Magosz elnöke szerint jelentős területű, állami tulajdonban levő föld értékesítését tervezik, valamint 2016-2017-ben lejáró bérleti szerződéseket hosszabbítanak meg most újabb húsz évre. A lehető legjobb megoldás szerinte az, amit Bács-Kiskun, illetve Komárom-Esztergom megye önkormányzata már felvetett, azaz, hogy felvásárolja a földeket a nemzeti földalaptól, és aztán bérbe adja termelésre vagy eladja helyi termelőknek. Az aszályról szólva elmondta: a gazdák határozottan kiállnak amellett, hogy a kárenyhítési alapot töltsék fel és nyissák is meg.

Kispál Ferenc

, a Magosz Csongrád megyei vezetője az MTI-nek elmondta: a megyében elsősorban a gabona helyzete aggasztó az aszály miatt. Csaknem ötven százalékos az aszálykár. A tavaszi gabonák közül van, amelyik ki sem kelt. A kukoricánál és napraforgónál talán nem lesz nagy probléma, mivel az utóbbi napok néhány milliméteres csapadéka beindította a növényt. A másik óriási gond a megyében a tejtermelés helyzete. Az önköltség 70-80 forint körül van, de csak 57 forintot adnak literenként a tejért a felvásárlók. Ezért a Csongrád megyei gazdák jelezték, hogy ha nem javul a helyzet hamarosan vágóhídra viszik állataikat - mondta Kispál Ferenc.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.