Bulvár

Megjelent a szegedi villamosok tendere

Megjelent a szegedi villamosok tendere

2009. június 20., szombat
Megjelent a szegedi villamosok tendere

Kilenc új villamost kíván vásárolni 18,9 millió euró becsült összegért Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a nyílt közbeszerzésre szóló felhívás a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.

A nyertes ajánlattevőnek a 9 villamos járművet a Szeged, Pulz utcai villamos járműtelepre kell leszállítania. A szerződés része az üzemeltetők betanítása is. A kért járművek 26-34 méter hosszúságúak, a szélességük 2,3-2,5 méter, és 65 százalékban alacsonypadlósak, a befogadóképességük minimum 200 fős (négyzetméterenként 5 fő állóhellyel számolva). A 9 villamos becsült ára 18,9 millió euró, amely 280 forintos árfolyamon számolva 5,3 milliárd forint. Ajánlatot az tehet, akinek 2006-2008 között a nettó árbevétele - a három évben összesen - elérte a 4 milliárd forintot, vagy pedig a 16 millió eurót. Ebből a villamos járművek értékesítésének 2 milliárd forintot, illetve 8 millió eurót kellett kitennie. Referenciaként az elmúlt három évből be kell mutatni 4 darab, vagy pedig 2 milliárd forint értékű - 45 százalékban alacsony padlós - villamos leszállítását. Legalább egy villamosnak EU-s típusengedéllyel kell rendelkeznie. Az ajánlattételi határidő július 27. Az értékelés során az ár esik leginkább latba. Az eredményhirdetés augusztus 17-én lesz, míg a szerződéskötés tervezett időpontja szeptember 1. A beszerzés része az EU által támogatott "Szeged elektromos közösségi közlekedés fejlesztése" nagyprojektnek. Az idén áprilisban jelentették be, hogy megkapta az uniós jóváhagyást a mintegy 30 milliárd forintos összköltségű szegedi elektromos tömegközlekedés fejlesztési nagyprojekt. A csaknem 30 milliárd forintos fejlesztés több mint 86 százalékát az Európai Unió támogatása fedezi. A 2011-re befejeződő munkálatok során megépítenek egy új villamos szárnyvonalat, trolibuszvonalat alakítanak ki az egyik legforgalmasabb autóbuszjárat helyett, meghosszabbítják az egyik troli vonalát, valamint a kapacitás bővítése érdekében felújítják az egyik villamos pályáját. Korszerűsítik a villamos remízt és a trolibusz-telephelyet. Az önkormányzati tulajdonú Szegedi Közlekedési Társaság vásárol kilenc villamost és tíz trolibuszt. Május közepén Szegeden eredménytelennek nyilvánították a tömegközlekedési nagyprojekt első villamos beszerzési pályázatát. A járművek szállítására 11 cég vett pályázati csomagot. Négyen adtak be ajánlatot, de csak egy volt érvényes a műszaki elvárások alapján. Az utóbbi pedig olyan mértékben túllépte az egy járműre számolt 590 millió forintos költséghatárt, hogy az önkormányzat azt is érvénytelennek nyilvánította. Az új pályázatot változatlan műszaki feltételekkel és keretösszegben, de a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség engedélye alapján már euróban írták, hogy a pályáztatást kevésbé befolyásolja a forint árfolyamváltozása. Emiatt hiúsult meg ugyanis a hasonló debreceni és miskolci villamos tender

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.