Sport

Labdarúgás: A Szatymaz nyerte a versenyfutást

Labdarúgás: A Szatymaz nyerte a versenyfutást

2009. június 13., szombat
Labdarúgás: A Szatymaz nyerte a versenyfutást

Nem sikerült a bravúr az FK 1899 Szegednek: a kék-feketék gólzáporos meccsen kaptak ki Algyőn, így nem tudtak odaérni a megye III első két helyére. Üllésen elért döntetlenjével bajnok lett a megye II-ben a Csanádpalota. Összeállításunkban a megyei II. és III. osztály utolsó fordulójának valamennyi eredményét megtalálják.

A megyei II. osztály utolsó fordulójában Üllésen játszott 0-0-t a listavezető Csanádpalota, ami elégnek bizonyult a bajnoki címhez, mivel az üldöző Székkutas hazai pályán osztozott meg a pontokon az UTC-vel. Az Apátfalva a második helyre még odaérhet, ha megnyeri a Deszk ellen szombaton elmaradt meccsét. A megyei III. osztályban az Algyő II. már korábban bebiztosította aranyérmét. A második, feljutást érő helyért egész tavasszal ádáz harcot vívott a Szatymaz és az FK 1899 Szeged. A szatymaziak annak köszönhették lépéselőnyüket, hogy a nyitófordulóban ugyan 3-0-s vereségre álltak Szegeden, ám a szurkolói rendbontás miatt a szünetben félbeszakadt meccs három pontját 3-0-lal nekik ítélte a Csongrád Megyei Labdarúgó-szövetség. Annak ellenére, hogy a Szatymazé lett ez a valóban "hatpontos" csata, az FK-nak még az utolsó játéknapon is maradt esélye a feljutásra.

Hüvös Gábor

együttese akkor örülhetett volna, ha győz Algyőn, miközben a Szatymaz odahaza veszít az IKV Alsóvárossal szemben. Nos, a mérkőzések egyes szakaszaiban a kék-feketék álltak a képzeletbeli dobogó második fokán, ám a végén a szatymaziak lehettek igazán boldogok: 4-3-ra verték az IKV-t, az FK pedig 6-4-re kapott ki Algyőn. Az Algyő II. mögött így a Szatymaz szerezte meg az ezüstérmet, s léphet följebb, az FK 1899 Szeged pedig a bronzéremmel vigasztalódhat.

Részletes beszámoló az Algyő II. - FK derbiről:

Roppant izgalmasan, ám sajnos az FK számára szomorúan fejeződött be a 2008/09-es bajnokság: míg a félidőben a kék-feketék álltak feljutásra, a második félidőben mind Szatymazon, mind Algyőn megfordult az eredmény, és a szegedieknek maradt a harmadik hely. 25 fővel utazott el Algyőre az FK Szeged, így Hüvös mesternek már a keret kijelölésekor nehéz dolga volt. A kezdés előtt a szegediek díszsorfallal és tapssal köszöntötték a már bajnok Algyő II. csapatát. Ezt követően aztán nem volt több helye udvariaskodásnak, és az első félórában a szegediek igazolták, hogy számukra csak a három pont az elfogadható: gyorsan kétgólos előnyre tettek szert az agilis

Túróczi

és a tavaszi szezon legjobb játékosa,

Ács

jóvoltából. A félidő második felében sajnos két súlyos egyéni hibából az Algyő visszajött a meccsbe, öt perc alatt kiegyenlítettek. A félidő azonban kék-fekete vezetéssel zárult: a tizenharmadik meccsén tizennyolcadik gólját szerző Ács jóvoltából vette vissza a vezetést az FK. A második félidő elején érthetetlen módon kitámadott a szegedi csapat, és ezt a gyors támadókkal rendelkező algyőiek kihasználták: előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették. Ekkor már érthető is volt a szegediek kitámadása, ami a felzárkózásra elég volt, de a pontmentésre nem, sőt az utolsó percben bebiztosította győzelmét az Algyő II. Összességében elmondható, hogy jó iramú, színvonalas meccset láthatott az Algyőn összejött 150 néző. Az FK 1899 Szeged gratulál a bajnoknak és az ezüstérmesnek. Külön köszönetünket fejezzük ki az IKV Alsóváros csapatának, mely hősiesen küzdött Szatymazon, és sokáig életben tudta tartani a kék-feketék reményeit.

A megyei II. osztály 30. fordulójában:

Universitas – Baks 2-3 Székkutas – UTC 1-1 Apátfalva – Deszk elmaradt Fábiánsebestyén – Makói FC II. 6-0 Csanytelek – Szőreg 1-2 Bordány – Tömörkény 2-2 Üllés – Csanádpalota 0-0 Forráskút – Zsombó 0-3

Az élboly a 30. forduló után:

1. Csanádpalota 56 pont (17 győzelem, 70-39 - már bajnok), 2. Székkutas 54 pont (16 győzelem, 62-38), 3. Apátfalva 53 pont - 29 mérkőzés (15 győzelem, 44-35)...

A megyei II. osztály állása a 30. fordulót követően:

1.Csanádpalota305670-39
2.Székkutas305462-38
3.Baks305368-44
4.Apátfalva295344-35
5.Üllés305247-38 (1 pont levonva)
6.Fábiánsebestyén304866-46
7.Szőreg304759-49
8.UTC304755-36
9.Makói FC II.304150-51
10.Universitas304057-64
11.Deszk293843-60
12.Zsombó303745-52
13.Bordány303051-70
14.Csanytelek302937-64
15.Tömörkény302742-57
16.Forráskút301334-87

Az Apátfalva - Deszk meccs eredménye még változtathat a tabellán.

A megyei III. osztály 26. fordulójában:

Algyő SK II. – FK 1899 Szeged 6-4 (2-3).

Vezette: Csuka Ferenc és Kérdő Bálint.

Algyő:

Daróczi G. – Békési, Kiss, Bogdán, Héderi, Daróczi L., Fejes, Zsurka, Kuti, Molnár, Major. Edző: Portörő Lajos.

FK 1899 Szeged:

Brunczvik – Nagy, Meszes, Hüvös, Kránicz, Lednitzky, Fodor I., Joszt, Ács, Holecska, Túróczi. Játékos-edző: Hüvös Gábor. Csere: Bogdán h. Szalai (46’), Major h. Andracsek (46’), Zsurka h. Gyémánt (80’), Héderi h. Révész (85’) illetve Joszt h. Hulánszky (64’), Túróczi h. Murányi (64’), Lednitzky h. Halász (70’). Gólszerzők: Daróczi L. (23’, 47’, 65’, 72’, 90’), Major (33’) ill. Ács (4’, 43’), Túróczi (17’), Hulánszky (73’). Sárga lap: Kiss (21’), Daróczi (23’), Kuti (58’). Cartel Balástya – Csongrád Öregfiúk elmaradt Földeák – Szegvár 0-3 Szatymaz – IKV Alsóváros 4-3 Domaszék – Zákányszék 1-3 Ruzsa – Kübekháza 5-0 Öttömös – Pusztamérges félbeszakadt

Az élboly a 26. forduló után:

1. Algyő II. 68 pont, 2. Szatymaz 59 pont, 3. FK 1899 Szeged 55 pont.

A megyei III. osztály állása a 26. forduló után:

1.Algyő II.2668108-26
2.Szatymaz265996-35
3.FK 1899 Szeged265581-34
4.Szegvár264860-40
5.Cartel Balástya254362-43
6.IKV Alsóváros264252-42
7.Ruzsa264151-49
8.Pusztamérges253649-58
9.Földeák263235-49
10.Domaszék262839-61
11.Csongrád Öregfiúk252541-100
12.Zákányszék261847-80
13.Kübekháza261434-81
14.Öttömös251226-83

A Cartel Balástya - Csongrád Öregfiúk, valamint az Öttömös - Pusztamérges meccsek eredményei még változtathatnak a tabellán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.