Sport

Kajak-kenu Vk Szeged - Öt magyar aranyérem

Kajak-kenu Vk Szeged - Öt magyar aranyérem

2009. június 6., szombat
Kajak-kenu Vk Szeged - Öt magyar aranyérem
kajakkenuvb29

A magyar versenyzők öt első, három második és egy harmadik helyet gyűjtöttek a szegedi MOL kajak-kenu Világkupa-verseny szombat délutáni döntői során.

Az egyetlen 500 m-es fináléban, a női kajaknégyesek küzdelmében a

Paksy Tímea, Benedek Dalma, Kozák Danuta, Janics Natasa

összetételű kvartett diadalmaskodott, gyakorlatilag végig vezetve, míg a másik hazai egység,

Csipes Tamara, Medveczky Erika, Kovács Katalin

és

Fazekas Krisztina

technikai hiba miatt nem tudta befejezni a futamot. Hajójuk mintegy száz méterrel a cél előtt egyszerűen megállt, így végül pályatévesztés miatt kizárták őket. "Erős volt a szembeszél, de próbáltunk erőseket és nagyokat húzni, és úgy érzem, jó pályát mentünk - értékelt a parton Benedek. - Mivel az utóbbi napokban betegeskedtem, az edzőmmel és a szövetségi kapitánnyal egyetértésben úgy döntöttünk, hogy számomra ezzel véget ért a verseny, inkább pihenek és gyógyulok." A leghosszabb távon, 1000 m-en így eggyel kevesebb magyar indulóért szoríthatott a Maty-éri pálya közönsége, de az egyik legnagyobb helyi kedvenc, az olimpiai bajnok

Vajda Attila

ott volt a kenu egyesek mezőnyében. A 26 éves versenyző nem is okozott csalódást: esélyeshez méltóan, remekül lapátolva, óriási fölénnyel nyerte a szám döntőjét. A másik magyar,

Sarudi Pál

hetedik lett. "Minden nap ezen a pályán készülök, így muszáj volt nyernem. Nehéz volt, de sikerült" - mondta Vajda.

kajakkenuvb41

A párosoknál két-két arany és ezüst jutott a házigazdáknak. C-2-ben kettős magyar siker született úgy, hogy a győzelmet a

Tóth Márton, Mike Róbert

duó szerezte meg a pekingi olimpiát is megjárt

Sáfrán testvérek, Mátyás

és

Mihály

előtt, míg a kajakosoknál a pénteken elhunyt édesapját gyászoló

Kökény Roland Gönczy Gáborral

remekül hajrázva másodikként futott be. A hölgyek hasonló száma

Szabó Gabriella

és Csipes Tamara fölényes sikerét hozta, a Paksy, Medveczky duó jó kezdés után visszaesett, s végül csak negyedik lett. A férfi kajak négyeseknél nagy meglepetésre a magyar B egység diadalmaskodott: a

Tóth Dávid

irányította hajó nem várt, parádés versenyzéssel utasította maga mögé a riválisokat, többek között a háromszoros ötkarikás bajnok

Kammerer Zoltán

vezette hajót is, amely végül harmadikként zárt. Az öt nevezőt felvonultató kenu négyesek döntőjében második hely jutott a magyaroknak a

Makai, Devecseri, Nagy, Széles

kvartett révén. "Kellemes meglepetést okozott a győztes kenupárosunk, úgy tűnik, ebben a szakágban is ott vannak a fiatalok, akik át tudják majd venni a vezető szerepet - értékelt

Storcz Botond

szövetségi kapitány. - Sajnálom, hogy a kajakos

Kucsera Gábor

bár jó időt ment, nem jutott be a döntőbe, de tanulság, hogy egy középfutamra is teljes erőbedobással kell odaállni. Örülök a női négyes sikerének, amiatt viszont szomorú vagyok, hogy a másik egység nem tudott befutni, így nincs viszonyítási alap." A szegedi Vk-ra 36 ország 450 versenyzője nevezett.

A MOL Vk további programja:

vasárnap:

500 m-es középfutamok 8 ó 200 m-es döntők 9:55 ó 500 m-es döntők 15 ó

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.