Közélet

Csurka: a Jobbik az új SZDSZ

Csurka: a Jobbik az új SZDSZ

2009. június 26., péntek
Csurka: a Jobbik az új SZDSZ

A MIÉP elnöke blogbejegyzésében a szabad demokraták utódának nevezte a Jobbikot és lezsidózta Vona Gábort, de kiosztotta a szocialista pártot is, a mely szerinte tehetségtelen és tartás nélküli politikusokból áll – számolt be az írásról a mandiner.hu.

Csurka István

blogjában az európai parlamenti választás eredménye kapcsán időszerűnek és a társadalom minden rétege részéről elvárt lépésnek nevezte az

Orbán Viktor

által bejelentett elszámoltatási szándékot. Az MSZP-ről és az SZDSZ-ről a pártelnök úgy fogalmazott, mivel ezeket a pártokat ejtették „megbízóik”, ezért ezután a Jobbik lesz az új SZDSZ, aminek élén a „szefárd zsidó”

Vona Gábor

áll. Csurka szerint a balliberális oldal összeomlását az okozta, hogy például az MSZP-ben nem engedték felemelkedni azokat, akikben volt tartás és valamennyire még hittek a baloldali eszményekben. A MIÉP vezetője úgy véli, az ország romlása mára mindent felülmúlt és a jelenlegi helyzetben fő cél a zűrzavar-keltés, ami „Magyarország zsidó megszállását” készíti elő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.