Bulvár

Több ezren a Red Bull Street Parade Szegeden

Több ezren a Red Bull Street Parade Szegeden

2009. május 16., szombat
Több ezren a Red Bull Street Parade Szegeden

Több ezren nézték meg szombaton a szegedi Dóm téren a már látható Forma 1-es boxot és autó-kiállítást, melyben a Red Bull autóját óránként beindították ezzel egy kis ízelítőt adva a másnapi programból.

A tervek szerint

Sebastian Vettel

(Red Bull Racing),

Sebastian Buemi

(Toro Rosso) és

Palik László

vasárnap kora délután Szeged belvárosában mintegy 250 km/órás sebességgel száguld végig a forgalom elől elzárt utcákon a Red Bull Racing versenyautójával. A pálya három kilométer hosszú, a rajt és a cél a Dóm téren lesz. A pilóták 5-5 kört mennek majd, csakúgy mint a Magyarországon először bemutatkozó Nascar, és öt kör erejéig láthatják a versenykamiont is a nézők.

Szélpál Gábor,

a Szegedi Városkép Kft. igazgatója az MTI-nek elmondta: a biztonsági kordonokat a pálya vonalán már kihelyezték, az átjárók azonban még szabadok, azokon keresztül be lehet jutni a belvárosba. Hozzátette, várhatóan majd déltől kezdik el lezárni az átjárókat, és így kialakul a három kilométeres pálya, amely mellett testközelből láthatják a rajongók egyebek közt a Red Bull száguldó versenyautóját. A Red Bull Racing Forma 1-es csapat versenygépei mellett a nézők találkozhatnak az egyik legtehetségesebb pilótának tartott Sebastian Vettellel, illetve részt vehetnek az amerikai Nascar-csapat show-ján, továbbá láthatják

Besenyei Péter

légibemutatóját is. A versenyautók várható legnagyobb sebessége a rakparton 200-250 kilométer/óra, kanyarokban és egyéb helyeken 60-80 kilométer/óra lesz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.