Közélet

Megszépült a béketelepi játszótér – a város nem tett érte semmit

Megszépült a béketelepi játszótér – a város nem tett érte semmit

2009. május 9., szombat
Megszépült a béketelepi játszótér – a város nem tett érte semmit

A lakosság takarított, az MSZP-s képviselő nem segített

beketelep14

Esztétikus és rendezett játszóteret alakítottak ki a helyiek Béketelepen Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő támogatásával. Az elhanyagolt erdőszéli közösségi terület felújításában a helyi önkormányzati MSZP-s képviselő, Lauer István nem segített, a béketelepi vállalkozók adták össze a legszükségesebb anyagokra a pénzt. Az itt élők takarították ki a játszóteret és az erdő egy részét, valamint felújították a játékokat.

Megszépült a játszótér a szegedi Béketelepen, de ehhez semmi köze nem volt a városnak. Amikor lakossági fórumon a helyiek felvetették az áldatlan állapotú játszótér felújítását, a körzet önkormányzati képviselőjétől,

Lauer Istvántól

azt a választ kapták, hogy 10 millió forintba kerül. A helyi MSZP-s képviselő ezzel lezártnak tekintette az ügyet. A gaz, a fű derékig ért, a szemét halmokban állt a mai napig. A béketelepiek nem nyugodtak bele az MSZP-s képviselő válaszába és a város tehetetlenségébe, ezért országgyűlési képviselőjükhöz,

Nógrádi Zoltánhoz

fordultak segítségért. Nógrádi nem tétlenkedett, nem gondolkodott milliókban, hanem cselekedett. Az őt megkereső

Márton Attila

segítségével megkeresték a béketelepi vállalkozókat, akik pénztárcájukhoz mérten összedobtak 250 ezer forintot. "Ez a kis játszótér az egyetlen közösségi területe Béketelepnek. Az önkormányzat a könyvtárat és az iskolát is bezárta. Ez utóbbi alapítványi üzemeltetésben működik tovább. Beláttam, hogy segíteni kell a tettre kész embereknek" - mondta Nógrádi Zoltán a munka kezdetén, szombat reggel. Az országgyűlési képviselő saját pénzén fűnyírókat és fűkaszákat bérelt, amit szakavatott kezek pillanatok alatt beüzemeltek, és nem telt bele két óra, előbukkantak a padmaradványok a gaztengerből, és egy hatalmas homokozó is megközelíthetővé vált a kiserdő szélén. Csak a megtisztítására várt a konténeres kocsi, és már zúdult is a négy köbméter marosi homok a gödörbe. "Egy utánfutónyi gerendát és deszkát kaptunk a Toboz 2000 Kft.-től, de segítségünkre sietett a Medikémia, a Villbek Kft. és a helyi Grundfos márkaszerviz is. Nem kell itt nagy gondolatokat szőni, ha van akarat, mindent meg lehet oldani. Az áldatlan állapotokat már nem lehetett eltűrni, ha az önkormányzat nem volt hajlandó segíteni, megmutatjuk, hogyan is lehet parkot felújítani" - magyarázta Márton Attila. Helyeslően bólogatott

Joó Tibor

is, akinek lánya a helyi Joó kiskocsmából két láda sörrel és üdítővel érkezett meg. Jól jön ez majd a munka végén a bográcsoshoz. Joó Tibor azt is elmondta, hogy a csatornázásnál depóként használták a területet, és csak félig-meddig állították helyre az eredeti állapotot.

beketelep27

"Kétszáz méterre ide van egy óvoda, de óvodást ezen a játszótéren hat éve nem láttam. Nem merték kihozni a gyerekeket az óvónénik" - jelentette ki az egyéni vállalkozó. A szépítkezés hírére viszont kisgyerekek is megjelentek a játszótéren, gereblyével és kislapáttal. Ők már a megújult homokozó felé kacsingattak. Persze a felnőtteknek volt még rengeteg dolgu. Legalább húsz környékbeli segített a kezdeményezőknek. Több tucat zsák szemetet szedtek össze, és talicskákkal hordták a betontörmeléket a konténerbe. A legalább fél lábszárig érő avarból nyolc-tíz pad maradványa került elő. Ezeket szombaton mind felállították. A labdarúgó kapukat meghegesztették, a vasmászókákat és hintákat újra festették. A Munka Világa Közhasznú Egyesület főtitkára,

Kiss Gábor

nem Béketelepen lakik, de eljött segíteni, egyáltalán nem csodálkozott a látványon. "Ez a játszótér hűen tükrözi, milyen ma Szeged. Koszos és piszkos. Ekkora por, mint az idén még soha nem volt a városban. Takarítógépeket elvétve látni, megértem a városvezetést, hogy spórolnia kell, de ne az emberek egészségével játszanak" - fejtette ki véleményét Kiss Gábor. Az önkéntesek nemcsak a játszótérről szedték össze a szemetet, hanem az erdőbe is bemerészkedtek. Rengeteg elszáradt faágat is összehordtak, valaki meg is jegyezte a rejtekadó erdő mélyéről, nem csoda, hogy kigyulladt már egyszer az erdő. Mint megtudtuk, két éve a tüzet a tűzoltók alig tudták eloltani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.