Kultúra

Jön a 80. könyvhét - több mint 80 rendezvény Szegeden

Jön a 80. könyvhét - több mint 80 rendezvény Szegeden

2009. május 28., csütörtök
Jön a 80. könyvhét - több mint 80 rendezvény Szegeden
konyvhet

Második éve koordinálja a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár az ünnepi könyvhetet, melyre idén június 3. és 12. között kerül sor. Könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, dedikálások, fiatal tehetségek fellépései - dióhéjban ezt kínálja az egyhetes rendezvénysorozat.

Több mint 80 ingyenes rendezvénnyel várják az olvasni szeretőket és a művelődni vágyókat az idei jubileumi könyvhéten. A központi helyszín ismét a Dugonics tér lesz, ahol 22 sátrat állítanak fel. A Somogyi-könyvtár az ünnepi könyvhéthez kapcsolódóan számos más intézménnyel működik együtt, és ez a példás összefogás segíti elő a rendezvény sikerét - világlott ki

Palánkainé Sebők Zsuzsanna

, a könyvtár igazgatójának bevezető szavaiból. Június 4-én

Solymos László

alpolgármester mellett

Darvasi László

- József Attila-díjas író, költő, aki március 15-én megkapta a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját - mond megnyitó beszédet. Ugyenezen a napon a könyvtárban a Kossuth-díjas

Kányádi Sándort

üdvözölhetjük, este pedig Darvasi Virágzabálók című kötetét mutatják be a Grand Caféban. Idén sem maradhat el a gyermekkönyvtár egész éves olvasás-népszerűsítő játékának eredményhirdetése, melyen megkoronázzák a könyvkirályt és megválasztják udvartartását is június 5-én a városházán. A Szegedtől Szegedig Antológia 2009. idei két kötetében 96 szegedi vagy szegedi kötődésű alkotó írása jelenik meg 800 oldalon. A prózaírók, költők, esszéisták, tanulmányírók, kritikusok írásait tartalmazó kötet immár tizenkettedik alkalommal lát napvilágot, két fő témáját a szegedi nagyárvíz és a Radnóti-évforduló adja - mondta el

Tandi Lajos

, az antológia szerkesztője. Díszvendégként üdvözölhetik a szegedi könyvhéten a Francia Becsületrenddel nemrégiben kitüntetett

Rév Lívia

világhírű zongoraművészt is pénteken este. A könyvhétre teljessé válik a Baka-életműkiadás is:

Baka István

költő utolsó, Műfordítások III. című kötetét szintén pénteken mutatják be a Grand Caféban, a rendezvényhez kapcsolódóan

Huzella Péter,

Kossuth-díjas előadóművész és

Széles Tamás

színművész Baka-estet tart. Szintén szorgosan készül a könyvhétre az idén 15 éves Bába Kiadó, melynek új köteteit június 9-én mutatják be. Az irodalom új platformjaival, a blogokkal, az internetes naplókkal ismerkedhetünk meg június 8-án a Somogyi-könyvtárban, ahol egy Blog-nap keretében az egyébként a virtuális tér névtelenségébe burkolózó bloggerekkel is találkozhatnak az érdeklődők. A könyvhöz kötődő események mellett fiatal tehetséges zenészek, táncosok és színművészek is megjelennek a Dugonics tér színpadán - vázolta a programot

Andóczi Balogh Éva

, a Somogyi-könyvtár PR-munkatársa: a Dugonics téren többek között a Hammido Művészeti Iskola balett és modern tánc csoportjának tanulóit láthatjuk majd, de zenél a Molnár Dixiland Band, a Fricsay Ferenc Koncert Fúvószenekar, illetve fellépnek a Kelemen Színitanoda növendékei is, illetve a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának együttesei. A rendezvényen a multikulturalizmus felé való nyitottság is megmutatkozik majd, erre szolgál többek között az a vendégsátor, ahol különböző nemzetiségek kiadványait, turisztikai anyagait, gasztronómiai érdekességeit mutatják be, illetve egy könyves példát is hozva: június 5-én

Sarosacz György

: 1100 éves horvát-magyar kapcsolatok című digitalizált könyvével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A részletes programot napok, könyvszerzők, helyszínek, kiadók szerinti bontásban is olvashatják a

http://konyvhetszeged.blog.hu

oldalon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.