Aki az elmúlt hónapokban Röszke környékére figyelt, olvasta a helyi sajtót, tapasztalhatta, hogy a sok sebből is vérző mezőgazdaságunkon hogyan alakulnak ki azok a bizonyos hegek. Több őstermelőnek kellett a demonstráció eszközeihez folyamodnia, hogy a felvásárolt gabonája után megkapja pénzét. Legutóbb Bagi Ádám vonult ki a Gabona-Komplex Kft. telephelyére követelve a közel 13 millió forintját. A SZEGEDma utánajárt a folyamatnak.
Az első tüntető március végén jelent meg a cég telephelye előtt. Tóth Sándor, izsáki őstermelőnek majdnem 3 millió forinttal tartoztak már vagy négy hónapja. Néhány nap múlva csatlakozott hozzá Bacsa János, aki több embert is képviselt. Bacsáéknak 14 millióval tartoztak. A helyi napilapnak Tóth elmondta, hogy a demonstrációja alatt legalább harminc kamion hagyta el a telephelyet, tele áruval, így hát nem mondható, hogy nincs forgalom, ezért sem érti, miért nem fizetnek neki.
A jogvédő jogait is tiporják?
A harmadik demonstráló, Bagi Ádám – ahogy arról portálunk is beszámolt – a közelmúltban választotta ezt az eszközt, pénzét követelve. Neki 13 millióval tartozik a Gabona-Komplex Kft. Bagi Ádám, aki egyébként egy jogvédő, a családi gazdálkodókat tömörítő Csongrád Megyei Agráriroda ügyvezető igazgatója, a SZEGEDma.hu-nak elmondta, hogy február 11-e volt a fizetési határidő. A bruttó vételárból azóta is csupán 611 ezer forintot utaltak át számlájára – közölte a gazdálkodó, hozzátéve, hogy a kiállított számla után időközben több mint 2 millió forintnyi ÁFÁ-t be kellett befizetnie.
A határidő lejárta után egy héttel a cég vezetői azt ígérték, hogy egy hónapon belül négy részletben kiegyenlítik tartozásukat. „Ez azonban azóta sem történt meg, csak hitegettek, húzták az időt” – mondta Bagi Ádám, aki abban bízik, hogy a Gabona-Komplex Kft. a még raktáron lévő búzájának, kukoricájának és napraforgójának értékesítése után mégis fizetni fog, sőt már ő maga is elkezdett vevőket keresni. Az őstermelő a demonstráció ideje alatt három sorstársával is találkozott, akik a jussukat jöttek „behajtani”.
Az egykori polgármester a cég hálójában
Felkerestük az első demonstrálót, Tóth Sándort, akinek a nejével sikerült beszélnünk. Ő elmondta, hogy a cég, miután értesült a tiltakozásról, kifizette tartozását. A többi termelő azonban nem volt ilyen szerencsés, sokuknak még mindig nem fizettek. A neve elhallgatását kérő egyik gazda elmondta, hogy gyakran kerestek kifogásokat a fizetés halasztására, vagy fel sem vették a telefont. A tulajdonos pedig az ügyvezetőre hárított mindent, azt mondta, hogy nem is tudott a tartozásokról. Természetesen először az ügyletek nagy részében eljáró egyik cégvezetőt, Kiss Tibort kerestük fel (Kiss a Csongrád Megyei Gabonaforgalmi Vállalat igazgatóhelyettese volt a rendszerváltás előtt), aki azonban áprilistól már nem áll kapcsolatban a Gabona-Komplex Kft.-vel. Mobiltelefonján hívtuk, de nem elérhető.
Bagi Ádámmal és a többi kereskedővel a gabona megvételéről Magyari László, az MSZP-SZDSZ frakció megyei képviselője, Röszke egykori polgármestere kötött szerződést (Magyari az egykori Röszkei Kossuth Mgtsz.-ben dolgozott különböző vezető beosztásokban). Magyari László sajnálja a történteket, és ő is egy áldozatnak vallja magát. Magyari csupán vállalkozói szerződésben állt a céggel, és az volt a feladata, hogy gabonát vásároljon, minden mást a Gabona-Komplex Kft. intézett, ami szerinte már eleve szokatlan: „De az én vállalkozási díjamat sem fizették ki, ezért március közepétől már nem dolgozom a cégnek. A felvett gabonának csak a töredékét fizették ki, pedig a bank előfinanszírozza a termelők árujának ellenértékét.”
Mikor megkérdeztük, hogy mégis milyen módon, a képviselő elmondta, hogy ez a technika a gabonafelvásárlás késedelmes fizetéssel. Ez azt jelenti, hogy Gabona-Komplex Kft. megveszi a terményt, intervencióra betárolja, a közraktárjegyre pedig hitelt tud felvenni, ami a teljes árukészletnek akár a 70%-a is lehet. Ebből kellett volna kifizetni a gazdákat. Persze ez azért kockázatos, mert a cég profitja attól függ, hogy a gabonát el tudja-e adni jóval drágábban. Magyari szerint fenn állhat a sikkasztás és a megtévesztés lehetősége is. „Engem is megtévesztettek, hiszen én kötöttem a szerződést a termelőkkel, amit ők nem teljesítettek” – így az egykori polgármester.
Igaz-e a Monaco és a 30 millió szuperautókra?
A SZEGEDma.hu szerette volna megszólaltatni a cég illetékesét, az egyik tulajdonost, Kiss Pál Csabát is (aki 2009. február 19-én alapított egy másik, Gabonaunion Kft. nevű vállalatot is), de – hasonlóan, mint az összes többi médiumnak eddig – a vezető nem kívánt nekünk nyilatkozni.
Pedig meg szerettük volna kérdezni többek között, hogy eladták-e a gabonát, s ha nem, miért nem fizették ki az őstermelőket a raktárjegyre kapott hitelből. Szerettünk volna érdeklődni, hogy az SCP RATIO nevű monacói (MC 9800. címen bejegyzett) cég vezetője mikor jár Magyarországon, tud-e a kialakult helyzetről? És igaz-e az a pletyka, hogy egy offshore cégről van szó? Továbbá igaz-e, hogy miközben a Gabona-Komlpex Kft. nem tud, akar, képes fizetni gazdák tucatjainak – veszélyeztetve ezzel a magyar őstermelő családok egzisztenciáját -, Kiss Pál Csaba tulajdonos cégein keresztül három autót is vásárolt, egy Audi A6-osat, egy Passat CC-t és egy 1,6-os Golf típusút, 14, 8 és 5 millió forint körüli értékben?
Természetesen ha a cég vezetése időközben meggondolja magát, továbbra is helyet biztosítunk válaszaiknak, hasonló terjedelemben és helyen.
Addig is a búzatermelő tovább tüntet, információink szerint kedden a cégtulajdonos háza elé vonul majd ki.