Gazdaság

Több mint ötmilliárd forintból újul meg a szegedi 1-es villamos pályája

Több mint ötmilliárd forintból újul meg a szegedi 1-es villamos pályája

2009. április 27., hétfő
Több mint ötmilliárd forintból újul meg a szegedi 1-es villamos pályája

A meglévő 1-es villamos 8,5 kilométer hosszú pályájának bontására, majd újjáépítésére írt ki nyílt közbeszerzést Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a munkák becsült költsége 5,3 milliárd forint - a felhívás a Közbeszerzési Értesítő pénteki számában jelent meg.

A projekt a Közlekedési Operatív Program keretében, a városi közösségi kötöttpályás közlekedés fejlesztési konstrukcióban készül. A támogatási szerződést még múlt év októberében megkötötte a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt. és Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. Az Európai Bizottság a projekt támogatását az idén április elején hagyta jóvá. A munka a meglévő 8,5 kilométer hosszú pálya elbontásával indul, majd újra kell építeni a vágányokat, a felsővezetéket, és több egyéb létesítmény mellett egy 60 négyzetméteres új végállomás is épül. A becsült ellenérték 5 milliárd 303 millió forint. A befejezési határidő 2010. október 1. Nem tehet ajánlatot az a társaság, amelynek a forgalma 2006 és 2008 között nem érte el az évi nettó 1 milliárd forintot. Ebből a városi villamosvasúti pálya- és felsővezeték építésnek legalább 500 millió forintnak kell lennie. Az ajánlattételi határidő június 3. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az értékelésnél az ajánlati ár 95, míg a fizetési határidő 5 súlyszámmal esik latba. Az eredményhirdetés időpontja június 15., míg a szerződéskötésre várhatóan július 1-én kerül sor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.