Sport

Rövid szusszanás után újra pályán az SZTE-Szedeák

Rövid szusszanás után újra pályán az SZTE-Szedeák

2009. április 2., csütörtök
Rövid szusszanás után újra pályán az SZTE-Szedeák

Nem egészen két héttel ezelőtt fejeződtek be az alapszakasz küzdelmei a férfi kosárlabda NB I/B-ben, a csapatok máris kezdik a rájátszást. A Jászberény elleni utolsó körös vereséggel az SZTE-Szedeák lecsúszott a negyeddöntőről, így a 9-16. helyért küzdhet tovább. Az első ellenfél a Kozármisleny, a párharc pénteken este Baranyában kezdődik.

Szenzációsan hajrázott az SZTE-Szedeák gárdája a Keleti csoportban, így a pocsék szezonkezdése ellenére a legutolsó pillanatig harcban volt a negyeddöntőbe jutásért. Sajnos a nagyszerű Jászberény végül legyőzte a Tisza-partiakat, s így besurrant eléjük, ám

Bonifert Domonkos

együttesének így sincs miért szégyenkeznie. A fiúk most pedig már csak előre tekintenek: szeretnék felülmúlni a tavalyi tanulóévben elért 13. helyet.

Csak előre tekintenek a szegedi fiúk

„Olyannyira javítani akarunk az újoncként megszerzett helyezésen, hogy mindenképpen kilencedikként kívánjuk zárni a bajnokságot. Nem rágódtunk sokat a jászberényi vereségen, hiszen egyrészt hatalmas hajrát kivágva értünk el oda, hogy harcba szállhattunk a negyeddöntőért, másrészt a felsőházi szereplésünk nem az utolsó körben úszott el, hanem korábban, mikor nyerhető mérkőzéseket engedtünk ki a kezünkből - például Kecskeméten, vagy idehaza a Baja ellen. Szóval nem tudtunk feltenni az i-re a pontot, de nem lehetünk elégedetlenek" - mondta a SZEGEDma.hu-nak a Tisza-parti gárda vezetőedzője. A Keleti csoportban hatodikként végzett SZTE-Szedeák a nyugati hetedik, a Ceragem SE Kozármisleny ellen kezdi meg a középházi rájátszást. A párharcot kuparendszerben, oda-visszavágós alapon rendezik. Az első találkozóra a gyengébb pozícióból érkező, azaz a Kozármisleny otthonában kerül sor, pénteken 19.30-tól. A visszavágón jövő szombaton 18 órától szurkolhatunk az SZTE-Szedeákért. Bonifert Domonkos

a jászberényi mérkőzést követően rövid szusszanást engedélyezett tanítványainak, azt követően viszont egy kisebb alapozást vezényelt a társaságnak: lábra és felsőtestre is „gyúrtak" a fiúk, kiemelt figyelmet fordítottak a védekezés gyakorlására, illetve rengeteg labdás-futós gyakorlatot végeztek. Gondot okozott, hogy

Nyilas István

lábában porcleválást diagnosztizáltak, a beavatkozás miatt Nyíl bizonyosan nem játszhat Kozármislenyben, ám a varratszedést követően a visszavágón talán már rendelkezésre állhat.

Tóth Viktornak

a bokája roppant meg és dagadt be, pénteken ő sem léphet pályára. Mindettől függetlenül a Szeged győzni szeretne idegenben is, de minimum olyan eredmény elérésére törekszik, melynek birtokában esélyesként kezdheti a visszavágót.

Semlegesíteni az „ikerhegyet"

Az ellenfélről annyit érdemes tudni, hogy bizonyos értelemben az A csoportos PVSK B csapataként tartják számon őket. Két húzóemberük az egyaránt 1991-es születésű

Eilingsfeld János,

illetve

Lepsényi Ádám

, a baranyai „ikerhegy". A két magas ember munkáját több szívvel-lélekkel játszó „zongoracipelő" segíti. Mind Eilingsfeld, mind Lepsényi nagyszerűen lepattanózik: előbbi ötödik, utóbbi nyolcadik helyen zárta a Nyugati csoport alapszakaszát ebben a mutatóban (10, illetve 8 fölötti átlaggal). Rendkívül ponterős kosarasokról is van szó. Eilingsfeld például az elmúlt hétvégén a magyar juniorbajnokság elődöntőjében 52, a fináléban 40 pontot szórt, de Lepsényi sem maradt el sokkal tőle - nem véletlen, hogy a PVSE-PVSK-t aranyéremhez segítették! Őket kell tehát semlegesíteni ahhoz pénteken este, hogy kedvező eredményt érjen el a Tisza-parti alakulat; felköthetik az alsót a szegedi magasemberek... A Kozármisleny egyébként nyolc alkalommal győzött az alapszakaszban, az SZTE-Szedeák tizenegy alkalommal. Ha Nagy Andrásék ott folytatják, ahol az utolsó néhány fordulóban abbahagyták, ugyanolyan koncentráltan, lelkesen és határozottan kosaraznak, akkor aligha tévedünk, ha azt jósoljuk: nem lesz meg pénteken a baranyaiak kilencedik szezonbéli sikere.

Történet

A mislenyiekkel két éve az NB II-es rájátszás első fordulójában találkozott legutóbb az SZTE-Szedeák, akkor kettős győzelemmel mentek tovább a Tisza-partiak.

A 2007. májusi mérkőzések jegyzőkönyve az SZTE-Szedeák honlapja

jóvoltából:

Kozármisleny - SZTE-Szedeák 68-78 (17-19, 11-22, 17-14, 23-23).

Kozármisleny, 100 néző.

SZTE-Szedeák:

Fekete, Nagy A. 2, Kaemmerer 16, Trényi 16, Pávlicz 12.

Csere:

Vezsenyi Zs. 9/9, Fülöp 14/6, Szablics 4, Vezsenyi T. 5/3.

Edző:

Vezsenyi Zoltán.

SZTE-Szedeák - Kozármisleny 100-52 (29-11, 28-18, 18-8, 25-15).

Szeged, Ságvári-gimnázium, 100 néző.

SZTE-Szedeák:

Simándi 11/3, Kaemmerer 4, Trényi 8, Tanács 20, Pávlicz 4.

Csere:

Szablics 10, Nagy A. 21, Fekete 2, Fülöp 6, Vezsenyi T. 6, Vezsenyi Zs. 3, Vass 5.

Edző:

Vezsenyi Zoltán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.