Sport

Labdarúgás: Mindent egy lapra tesz föl a Tisza Volán

Labdarúgás: Mindent egy lapra tesz föl a Tisza Volán

2009. április 17., péntek
Labdarúgás: Mindent egy lapra tesz föl a Tisza Volán

Nincs mit szépíteni: mély gödörben van a Tisza Volán SC labdarúgócsapata. A fiatal szegedi együttes hat vereséggel indította a tavaszt az NB III Alföld csoportjában, az utolsó helyezett Jászapáti otthonában viszont már semmiképpen sem szabadna hibázni. A SZEGEDma.hu természetesen élőben számol majd be a vasárnapi találkozóról, de a megyei bajnokságok hétvégi történéseiről is tudósítunk.

A nagy beszélgetések jegyében teltek az utóbbi napok a Tisza Volán SC háza táján. A múlt hétvégi Dabas elleni hazai vereséget követően bizony szükség volt arra, hogy összedugják fejüket a szegediek, hiszen a második félidőben nemcsak rosszul, de szív nélkül is játszott a gárda. Az ősszel bravúrt bravúrra halmozó kék-feketék igencsak bent ragadtak a tavaszi rajton, hiszen egymás után hat alkalommal hagyta el vesztesen a játékteret. Ez pedig alaposan megviselte a csapatot.

Buchholcz Gábo

r vezetőedző az utóbbi napokban külön-külön is elbeszélgetett futballistáival, akik egymás között is megtárgyalták a történteket – mindenki a kiutat keresi. Ebben sokat segít, hogy a klub vezetése maximális kiáll az alakulat mellett. Mindenki tisztában van ugyanakkor azzal, hogy újabb botlásra már nincs lehetőség, vasárnap le kell győzni a Jászapátit.

Online Jászapátiból

Ahogy azt olvasóink már megszokhatták, a SZEGEDma.hu élőben, folyamatosan frissülő szöveges tudósításban számol be a vasárnap 17 órakor kezdődő Jászapáti VSE – Tisza Volán SC mérkőzésről.

A Jászapáti és a tizenegy oroszlán

„Mindent egy lapra teszünk föl vasárnap, bizonyítanunk kell Jászapátiban. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen bár ellenfelük zömmel ifjú játékosokból áll, s az utolsó helyen tanyázik a bajnokságban, ám odahaza felszabadultak futballozik, s ha ez elején sikerül egy gólt találnia, akkor foggal-körömmel igyekszik őrizni előnyét. Helyzetünket nehezíti, hogy továbbra is rengeteg a sérültünk, eltiltottunk, sokaknál pedig látható a formahanyatlás. Mindezek ellenére jó a hangulat az öltözőben, s el kell mondanom, a fiúk mindent megtesznek azért, hogy kilábaljanak a hullámvölgyből, becsülettel dolgoznak az edzéseken. Az utóbbi hetekben az volt a probléma – ahogy azt edzőkollégáim is megerősítették –, hogy a meccseken keveset láttunk abból, amit a tréningeken mutattak. Bízom benne, hogy ezúttal végre másként lesz, s az őszi Volánnal kell farkasszemet néznie a Jászapátinak. Egyelőre még nem állt össze a fejemben a kezdő tizenegy, de annyi bizonyos, hogy komolyabb változásokat eszközölök az előző fordulókhoz képest. Akárhogy is lesz, azt kértem a srácoktól, hogy vasárnap tizenegy oroszlán lépjen pályára!” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak Buchholcz Gábor.

Kórház a város szélén

Ami a várható változásokat illeti,

Grünwald Attilát

ezúttal pihenteti majd a vezetőedző, s bár

Czirják Tamás

teljesítményével eddig nem lehetett elégedetlen, elképzelhető, hogy a kapuban

Erdei Gergőnek

ad lehetőséget. Ugyanígy nem kizárt, hogy a védelemben helyet kaphat az 1993-as születésű

Boldizsár Bálint

, aki a korábbi edzőmérkőzéseken nagyszerűen teljesített a felnőttek között, valamint

Drágity Dusán

is bevetésre vár. Sajnos a sérültek listája továbbra is elképesztően hosszú: a műtött

Huszárik Zsolt

már fut, de két hét múlva ülhet csak le a kispadra.

Garamvölgyi Bence, Beretka Péter, Szlobodnyik Gábor, Dongó Dénes, Barna Dávid

a közeljövőben biztosan nem állhat rendelkezésre, s csütörtökön a bokáját fájlaló

Vida Gergely

is kidőlt a sorból.

Kazi László

is sérülten mozgott az egész héten, a csatár a bal lábát fájlalja, játéka erősen kérdéses.

A Tisza Volán SC kerete a vasárnapi mérkőzésre:

Czirják Tamás, Erdei Gergő (kapusok) –

Buzási Péter, Mészáros Zoltán, Udvari Szabolcs

, Boldizsár Bálint,

Szabó Attila, Szilágyi Norbert, Dargó Balázs, Török Ádám, Herczeg Gábor, Baji Renátó, Bárdosi Nándor, Harmos Zsolt,

Drágity Dusán,

Szabó Tamás, Füle Mátyás,

Kazi László,

Vágó Andor

.

Így játszott a Jászapáti az elmúlt hétvégén:

A labdarúgó NB III Alföld csoport 21. fordulójában: Budafoki LC – Jászapáti VSE 4-0 (2-0).

Jászapáti:

Tajti J. – Menyhárt D., Horváth R., Tajti Zs. (Zagyi), Kovács J., Gulyás P., Kui, Gazsó, Antal, Birkás, Horváth Zs. Edző: Birkás Ferenc.

Emlékeztetőül az őszi találkozón:

Az NB III Alföld csoport 7. fordulójában: Tisza Volán SC – Jászapáti 6-1 (3-1).

Szeged, 200 néző, vezette: Rácz A.

Tisza Volán:

Czirják – Mészáros, Dargó, Grünwald, Szabó A. – Szilágyi, Mórocz (Udvari) – Beretka (Török Á.), Huszárik (Herczeg), Baji R. – Kazi. Vezetőedző: Buchholcz Gábor.

Jászapáti:

Tajti – Balog, Horváth, Menyhárt, Kovács J. (Pataki) – Varnyu, Kóczián – Sontra (Birkás), Hegedűs, Czibak – Gazsó (Hágra). Vezetőedző: Szabó Imre. Gólszerző: Szabó A., Beretka, Baji R., Kazi, Dargó, Török Á., ill. Hegedűs.

A hétvége programja:

A labdarúgó NB III Alföld csoport 22. fordulójának párosítása:

Újbuda TC – Izsáki Sárfehér SE szombaton 12 órakor, Algyő SK – Hódmezővásárhelyi FC szombaton 17 órakor, Kiskunfélegyházi HTK – Monori SE, Kecskeméti TE II. – Orosháza FC, Szolnoki Spartacus – Érdi VSE, Jászapáti VSE – Tisza Volán SC, Bp. Honvéd B – Budafoki LC, FC Dabas – Gyulai Termál FC vasárnap 17 órakor.

A megyei I. osztály 22. fordulójában:

Mindszent – Kistelek, Szentesi Kinizsi – Nagymágocs szombaton 17 órakor, Mórahalom – Tápé, SZVSE-Gyálarét – Kiszombor, Tiszasziget – Csongrád, Sándorfalva – Röszke, Balástya – Ásotthalom vasárnap 17 órakor.

A megyei II. osztály 22. fordulójában:

Fábiánsebestyén – USC Tanárképző szombaton 13 órakor, Újszegedi TC – Baks, Székkutas – Csanytelek, Csanádpalota – Deszk, Tömörkény – Szőreg szombaton 17 órakor, Bordány – Apátfalva, Üllés – Forráskút, Zsombó – Makó FC II. vasárnap 17 órakor.

A megyei III. osztály 18. fordulójában:

Algyő II. – Öttömös szombaton 14.30-kor, IKV Alsóváros – Szegvár, FK 1899 Szeged – Földeák szombaton 16.30-kor, Domaszék – Cartel Balástya, Kübekháza – Csongrád Öregfiúk, Pusztamérges – Zákányszék, Szatymaz – Ruzsa vasárnap 16.30-kor.

Forduló előtti tabellaparádé:

Az NB III Alföld csoport állása:

1.Kecskeméti TE II.214354-24
2.Budafoki LC214236-18
3.Szolnoki Spartacus214143-22
4.Bp. Honvéd B214048-20
5.Érdi VSE213934-23
6.Algyő SK203843-24
7.Hódmezővásárhely213736-28
8.Orosháza FC213541-30
9.Gyulai Termál FC202736-32
10.FC Dabas212534-39
11.Tisza Volán SC212430-36
12.Izsáki Sárfehér SE212327-38
13.Monor SE212026-53
14.Újbuda TC211631-62
15.Kiskunfélegyháza211517-50
16.Jászapáti VSE2199-46

A megyei I. osztály állása:

1.Sándorfalva215066-21
2.Kistelek214864-28
3.Csongrád214444-17
4.Ásotthalom214246-33
5.Mórahalom214149-26
6.Kiszombor213240-43
7.Nagymágocs213249-39
8.Kiskundorozsma212728-30 (3 pont levonva)
9.SZVSE-Gyálarét212536-42
10.Tiszasziget212527-40
11.Tápé212532-49
12.Röszke212329-45
13.Szentesi Kinizsi211930-37
14.Mindszent211326-66
15.Balástya211025-53

16. Újszentiván visszalépett

A megyei II. osztályú bajnokság állása:

1.Székkutas214144-25
2.Apátfalva214034-22
3.Csanádpalota213946-31
4.Üllés213934-28 (1 pont levonva)
5.Szőreg213846-27
6.Fábiánsebestyén213340-32
7.Baks213344-30
8.Deszk213130-33
9.UTC212942-30
10.Universitas212840-50
11.Makó FC II.212631-31
12.Zsombó212532-41
13.Tömörkény211926-37
14.Bordány211835-49
15.Csanytelek211822-51
16.Forráskút211426-55

A megyei III. osztály állása:

1.Algyő II.174466-13
2.FK 1899 Szeged163439-19
3.Szatymaz163359-26
4.IKV Alsóváros173332-18
5.Szegvár172739-30
6.Pusztamérges172738-32
7.Domaszék172532-39
8.Ruzsa172331-31
9.Földeák172323-25
10.Cartel Balástya172237-31
11.Csongrád Öregfiúk171626-57
12.Zákányszék171530-53
13.Öttömös17815-63
14.Kübekháza17719-49

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.