Egyetem

Háromnapos ballagás Szegeden

Háromnapos ballagás Szegeden

2009. április 30., csütörtök
Háromnapos ballagás Szegeden

Ma tizenhárom iskola diákja búcsúzott

szechenyi12
Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumban ballagtak el leghamarabb a diákok Szegeden. Már csütörtökön délután háromkor megkezdődött az ünnepség. Ma 13 középfokú intézmény diákjai vettek búcsút iskolájuktól. Május 1-jén és 2-án is lesznek ballagások a városban.

Megkezdődtek a ballagások Csongrád megye középiskoláiban. Csütörtökön a végzősökön kívül a szigorú tanrend követelményei szerint az alsóbb osztályba járók még tanultak. A ballagók viszont a szokásos izgalmas készülődéseken vettek részt. A fodrászok percre pontosan fogadták a lányokat, de volt, aki az utolsó pillanatban szaladt be a cipőboltba, hogy megvegye ballagási tűsarkúját. "Most derült ki, hogy a báli cipőmet úgy eltettem februárban, hogy nem találom. Gyorsan másikat kellett vennem" - árulta el

Bea,

aki arra kért, ne írjam le a nevét, mert nem szeretné, ha "lecikiznék" a többiek. A legtöbb diák már hetekkel előre megalkotta azt a forgatókönyvet, ami szerint készül a nagy napra. A szülők viszont már hónapokkal ezelőtt el kezdték a készülődést. A legfőbb gond ilyenkor, a ballagási ebéd illetve vacsora megrendezése. Az éttermeket már télen lefoglalták, a ballagási bulin nem spórolnak a szülők.

Érettségi

Hétfőn, május 4-én reggel nyolc órakor kezdődik az érettségi. A hagyományokhoz híven a magyar nyel és irodalom írásbeli nyitja a sort. Kedden matematikából, szerdán történelemből adnak számot tudásukról a végzős diákok. Az érettségi a szóbelikkel június 26-án fejeződik be.

Szegeden csütörtökön délután kezdődtek a három napig tartó ballagások. A 22 középszintű oktatási intézmény közül tizenháromban úgy döntöttek, hogy még az ünnepek alatt megrendezik a virágos folyosói, tantermi és udvari sétát. Az iskolák időpontot nem egyeztetnek egymással, hiszen képtelenség lenne összehangolni a ballagási rendet. Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium kezdte a sort csütörtök délután, már három órakor felcsendültek a ballagónóták. Aztán a Csonkában, a Gábor Dénesben, a Móravárosiban, a Tömörkényben, a Zeneművészetiben, majd a Radnótiban, a Hanságiban, a Kossuthban, a Széchenyiben, a Krúdyban, a Vasváriban és a Vedresben kezdődött az ünneplés. Kivétel nélkül az ilyenkor szokásos iskolák körüli tolongást most sem kerülhették el azok, akik a ballagásokra igyekeztek. Ráadásul, ünnep előtti munkanap lévén, az ünneplők összefutottak azokkal, akik munkából igyekeztek hazafelé. A szegedi közlekedés minden városrészben bedugult, az utakon csak araszolva lehetett haladni. "Nem várhatja el senki, hogy kerékpárral szállítsam a virágcsokrokat. Egyszerűen katasztrofális a közlekedés Szegeden. Úgy nézek ki, mintha szaunában jártam volna" - dühöngött a Tömörkény-gimnáziumba igyekvő

Balázs Ferenc.

A közel 2500 szegedi ballagó diák egyharmada május elsején, illetve másodikán búcsúzik iskolájától. A munka ünnepén reggel 9 órakor a Piarista-gimnáziumban, majd 10 órakor a Karolinában kezdődik a ballagás. Szombaton is egymást követik az ünnepségek, 9-kor a Deákban, 9.30-kor az Eötvösben, 10-kor a Déryben és a Fodorban, 11.30-kor a Kőrösyben csendül fel a Himnusz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.