Közélet

Az SZDSZ is támogatja Bajnait

Az SZDSZ is támogatja Bajnait

2009. április 5., vasárnap
Az SZDSZ is támogatja Bajnait

A szabad demokraták országos tanácsa az MSZP által javasolt Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt és válságkezelő programja támogatásáról döntött - értesült a zoom.hu

. Fodor Gábor elnök szerint a liberális párt támogatására mindaddig számíthat az új kormányfő, míg Bajnai a mostani irányvonalát képviseli.

Kóka János

frakcióvezető távolléte miatt levélben javasolta az országos tanácsnak

Bajnai Gordon

támogatását, mivel véleménye szerint csak vele valósíthatja meg az SZDSZ a választási programjában megfogalmazott törekvéseit. Kóka úgy vélte, a januárban megbukott idei költségvetés után a kormány képtelen volt bármilyen válságkezelő programot felmutatni. Emiatt is bízott abban, hogy a liberális párt végül az előre hozott választások helyett az új kormányfő megválasztásának támogatása mellett dönt. Az országos tanácsban végül 62 igen szavazatot kapott Bajnai programja, 21 nemleges vélemény ellenében. Az egyeztetésen egy időre személyesen megjelent a leendő miniszterelnök-jelölt is.

Fodor Gábor

, a párt elnöke a döntés után úgy fogalmazott, hogy a szocialistákkal lezajlott tárgyalások során egy szakértő és válságkezelő kormány megválasztását szerették volna elérni, és ez most Bajnaival lehetségesnek látszik. Mivel a szabad demokraták a gazdasági krízis mielőbbi megoldását várják az új miniszterelnöktől, a támogatásukat csak addig tartják fenn, míg a most beterjesztendő reformok következetesen megvalósulnak. Ha ezzel kapcsolatban kétségek merülnek fel, visszalépnek a megállapodástól és inkább megszavazzák az előre hozott választásokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.