Közélet

Új iroda Szegeden a megye ifjúságáért

Új iroda Szegeden a megye ifjúságáért

2009. március 19., csütörtök
Új iroda Szegeden a megye ifjúságáért

Megnyílt a Csongrád Megyei Ifjúsági Szakmai-Módszertani Szolgáltató Központ szegedi irodája. Ez fontos eleme a „Van villany vidéken" elnevezésű programnak, amelyre még tavaly decemberben nyert 4,5 millió forintot a Szociális és Munkaügyi Minisztérium pályázatán egy öttagú konzorcium, melyet a Rendezvényház Kht. vezet.

Az április 30-ig tartó fejlesztési időszakban egymásra épülő programelemekkel szeretnék megalapozni a megyei hálózat közös munkáját - mondta el a Szeged, Dózsa György utca 2. szám alatti iroda március 19-i átadóján

Tanács Gábor,

a központ vezetője. Az első a februári szakmai képzés volt, melyen röszkei, mórahalmi, bordányi fejlesztési folyamatokkal és a megye ifjúsági intézményrendszerével ismerkedtek a szakemberek, ezt ezekben a napokban egy újabb tanulmányút követi Szentesen és környékén, majd április 22-én az újszegedi Rendezvényházban egy konferencián ismertetik meg az ifjúságsegítői szakmával a kezdetektől eltelt négy hónap alatt felhalmozódott információkat. Nagyon nem könnyű ma a fiataloknak - fogalmazott az átadón

Molnár Csaba

, a Rendezvényház Kht. ügyvezetője. Ezért is tartották fontosnak, hogy részt vegyenek a központ megvalósításában. Örömét fejezte ki, hogy széles körű összefogás tapasztalható az ügyben - reményei szerint a kezdeményezés hosszú életű lesz.

Losonczi-Tóth József

ifjúsági referens arról beszélt, hogy a Csongrád Megyei Önkormányzat kiemelten kezeli a fiatalok támogatását. A kormányzati megszorítások közepette is megvédték oktatási intézményeiket, egyetlen iskolát sem zártak be. Az idei esztendőben Ifjúsági Pályázati Alapot hoztak létre, amelyből közösségi, valamint sport- és kulturális rendezvények, illetve szakmai képzéssel egybekötött táborozások megvalósítását támogatják. Erre 2 millió forintot különítettek el a költségvetésben. A pályázatokat május 10-éig lehet benyújtani, minden szükséges információ pedig a megyei önkormányzat internetes oldalán található meg. A szegedi központi irodát a Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség és a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetség közösen működteti. A központ következő irodája Hódmezővásárhelyen nyílik majd. A Csongrád Megyei Ifjúsági Szakmai-Módszertani Szolgáltató Központ sokrétű tevékenységet végez. Általános jelleggel szakmai támogatást nyújt a települési ifjúsági feladatok ellátásához (helpdesk működtetése, pályázati tanácsadás, képzések, szakmai találkozók és projektlátogatások szervezése, szakirodalom biztosítása), és tanácsadást is tart az ifjúsági korosztály számára nyújtott szolgáltatások stratégiájának, fejlesztési programjának megtervezéséhez. A konzorcium vezetője a Rendezvényház Csongrád Megyei Közművelődési és Szolgáltató Kht. A munkában részt vesz még a Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete, a Hódmezővásárhely Ifjúságáért Egyesület, a szentesi VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség és a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió Ifjúsági Szövetség is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.