Bulvár

Új helyen a szegedi reumatológiai klinika

Új helyen a szegedi reumatológiai klinika

2009. március 18., szerda
Új helyen a szegedi reumatológiai klinika

Javul a szakmai színvonal és a betegellátás biztonsága annak köszönhetően, hogy új helyre költözhetett a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) reumatológiai klinikája, valamint a krónikus belgyógyászati és geriátriai osztálya - közölte Pál Attila, az SZTE klinikai központjának vezetője szerdán Szegeden.

A 2007 őszétől folyó szegedi egészségügyi integráció nyomán elindult telephely racionalizáció, amely eddig már több mint egy tucatnyi szakmát érintett, lehetővé teszi az egységes, magas szintű ellátás kialakítását - mondta a professzor a két betegellátó egység ünnepélyes átadásán annak kapcsán, hogy a korábban párhuzamosan működő önkormányzati és egyetemi fenntartású egységeket fokozatosan egy helyre költöztetik. A 25 ágyas reumatológiai klinikát 63 millió, az összesen 98 ágyas krónikus belgyógyászati és geriátriai osztályt pedig 110 millió forintos költséggel alakították ki az integráció nyomán felszabadult épületszárnyakban - közölte Pál Attila.

Wittmann Tibor

professzor, a reumatológiai klinika vezetője elmondta, az új helyen a betegeket a korábbi nyolc-kilenc vagy akár tizenhárom ágyas szobák helyett igényes, esztétikus egy-hatágyas kórtermekben tudják elhelyezni. Amennyiben szükséges, helyben rendelkezésre áll az intenzívterápiás ellátás, a képalkotó-diagnosztikai eszközök, és gyorsan megoldható a konzílium is a társszakmák képviselőivel. Az új telephelyen minden lehetőség biztosított az infúziós biológiai terápiás kezelésre is, amellyel azon gyulladásos mozgásszervi betegeket gyógyítják, akik a hagyományos kezelésre nem reagálnak, és ezért tartós fájdalommal küzdenek - tudatta a professzor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.