Kultúra

Tavaszi Fesztivál: Kulturális zsongás Szegeden

Tavaszi Fesztivál: Kulturális zsongás Szegeden

2009. március 20., péntek
Tavaszi Fesztivál: Kulturális zsongás Szegeden

A városban Pénteken kezdődött, és két héten keresztül, március 20-tól április 5-ig tart majd a tavaszi „kultúrzsongás". Marosi Kata festőművész kiállításával ugyanis fél ötkor megnyílt a Szegedi Tavaszi Fesztivál is. Tizenhárom helyszínen háromtucatnyi rendezvénnyel - kiállításokkal, koncertekkel, színházi előadásokkal és gyermekprogramokkal - tiszteleg a Tisza parti város a kultúra előtt.

A két hét során a fesztiválon fellép majd többek között

Kepes András, Marie Jones

Kövek a zsebben című darabjában színpadra áll

Rudolf Péter

és

Kálloy Molnár Péter, Hernádi Judittal

és

Gálffi Lászlóval

Gurney Love Letters című levél-drámájában találkozhat a közönség, de láthatnak válogatást a L'Art Pour L'Art társulat legjobb műsoraiból, Két jegyet a háromra! címmel pedig

Cserna Antal

és

Szalay Krisztina

darabjának ősbemutatója is szerepel a színházi programok között. Az IH Rendezvényközponttal közösen szervezett kísérőprogramok között szerepel Presser Gábor koncertje és a VI. Szegedi Blues és Jazz Fesztivál is. Péntek este nyolc órakor a Gloria Solaris című darabot adja elő a Szobaszínház a Millenium Kávéházban. A belépés díjtalan. Szombaton nyílik meg szegedi fotográfusok kiállításából a Tavaszi Fotószalon a Dugonics téren négy órakor. Hétvégén pedig a Víz Világnapja alkalmából nyitva tart a Szent István téri víztorony. A fesztivál

részletes programját itt

olvashatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.