Kultúra

Kiállítás: Darwin a Somogyiban

Kiállítás: Darwin a Somogyiban

2009. február 6., péntek
Kiállítás: Darwin a Somogyiban

Fotó: Gémes Sándor

Darwin és az evolúcióelmélet címmel nyílt kiállítás a Somogyi-könyvtár földszinti aulájában abból az alkalomból, hogy kettős évforduló kapcsolódik 2009-hez: 1809. február 12-én, tehát 200 éve született a modern evolúcióelmélet kidolgozója, Charles Robert Darwin, és 150 éve, 1859. november 24-én jelent meg főműve, A fajok eredete, amely azután alapvetően megváltoztatta az akkori tudományos világképet.

Az évforduló kapcsán február 12-én megrendezik a Darwin-napot, amely egyben a tudományos gondolkodás nemzetközi ünnepe is - Darwin közvetlen megfigyelések alapján állította fel elméletét. A kettős évfordulót szeretné összefogni az amerikai Darwin Day Celebration civil szervezet, mely céljául tűzte ki, hogy a Darwin-nap 2009-re nemzetközi ünneppé váljon. Idén először hazánkban is a Szkeptikus Társaság felkarolta az eseményt, és programokkal emlékeznek meg a Darwin-napról. „A programsorozat szervezőinek felkérésére, érdeklődésére szívesen csatlakoztunk a szervezéshez egy

Darwin

életéről, műveiről szóló kamarakiállítással, melyben helyet kaptak az evolúció elméletével foglalkozó kiadványok, amelyek a könyvtárban megtalálhatók és kölcsönözhetők" - mondta el

Dobosné Brezovszky Anikó

könyvtáros, a tárlat készítője. A kiállítás első része Darwin életével foglalkozik, a laikusok elé is egy nagyon érdekes életrajz tárul. A kiállításból kiderül például, miért is vállalkozott Darwin az öt évig tartó tudományos kutatóútra, amelynek a következtetéseiből, megfigyeléseiből, tapasztalataiból végülis megalkotta az elméletét az evolúcióról. Ez egy nagyon érdekes és mondhatni regényes életrajz - emelte ki Dobosné Brezovszky Anikó. Ezután következik Darwin fő művének, A fajok eredetének bemutatása, amelyhez tehát most szintén évforduló kapcsolódik. A kiállított kötetekből kiderül, hogy Darwin korában már voltak bizonyos előzményei ennek a gondolatnak, ezeket is végigveszi és bemutatja a kiállítás, és végül a teljesség igénye nélkül felvillantanak a darwini evolúcióelmélettel kapcsolatos reakciókból is néhányat, vagyis hogy milyen volt a teória fogadtatása, milyen érveket, ellenérveket fogalmaztak meg a darwini gondolat mellett illetve ellen. Mindezek olyan kérdések, amelyek még a mai napig is foglalkoztatják az embereket. A kiállított köteteket képek és magyarázó szövegek gazdagítják. A kiállítás február 4-től 25-ig látható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.