Szórakozás

Szerda: ismét játszik a színház

Szerda: ismét játszik a színház

2009. január 6., kedd
Szerda: ismét játszik a színház

A szilveszter utáni szünet véget ért, szerdától ismét mehetünk színházba, a Kisszínházban a Mandragórával kezdik az újévet. Továbbra is várja a kicsiket és nagyokat a bábszínház, és izgalmas beszélgetésen vehetünk részt a

SZTE Állam- és Jogtudományi Karán Kosztolányi fodrászának unokájával, aki alkotmánybíró lett. A Szegedi Alkotók Körének

önálló estje lesz a

Bibliotéka könyvtárban, a Somogyi-könyvtárban

szerdán látható utoljára a

"Népélet, régi karácsonyok idején" című kiállítás. Még mindig megnézhetik a Báthory Erzsébetről készült nagyszabású nemzetközi produkciót, és Andrzej Wajda Katyn című filmjét a moziban. Aki bulizna, menjen szerda este a Casablanca Kávézóba.

Ismét játszik a színház

Szerdán 18 órától

a Kisszínházban

a

Mandragóra

című vígjátékkal indul a színházi évad idei szakasza. Az előadásra a Deák Ferenc 2. bérlet érvényes.

Bábszínház kicsiknek-nagyoknak

A

Kövér Béla Bábszínház

műsorán szerdán 10 órakor

Sampucli, az irigy perselymalac.

Jegyek a pénztárnál az előadások kezdete előtt fél órával. A jegyár egységesen 650 Ft.

Kosztolányi kalapja

Szerdán 16 órakor az

SZTE Állam- és Jogtudományi Kar

3. emeleti társalgójában (Tisza Lajos krt. 54.) beszélgetést hallhatunk

Kosztolányi kalapja

címmel. Vendég:

Holló András

, az Alkotmánybíróság helyettes elnöke. Beszélgetőtárs:

Sereg András

újságíró. Házigazda:

Szabó Imre

, az SZTE ÁJTK dékánja. Holló András gimnazistaként vegyészmérnöknek készült, de történelemtanárának tanácsát megfogadva - "neked akkora dumád van, miért nem mész jogásznak?" -, az ELTE jogi karára felvételizett. Az egyetemen az alkotmányjog lett a kedvence. Volt ügyész és kutató. A rendszerváltozás előtt alkotmányjogi prédikátorként járta az országot, és az alkotmányozásról tartott előadásokat, így többek közt a helyi plébános meghívására a csákvári templom szószékéről. Szeretettel mesél mesterfodrász nagypapájáról, akihez rendszeresen betértek irodalmunk nagyjai,

Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes

is.

A Szegedi Alkotók Körének estje

A

Szegedi Alkotók Körének

önálló estje lesz szerdán 16 órakor a

Bibliotéka könyvtárban

(Kálvária sgt 14.)

Névünnepek

címmel.

Házigazda:

Nedelkovics László.

Műsorvezetők:

Sántáné Kurunczi Mária és Budai István.

Kiállítás - szerdán az utolsó nap

Szerdán látható utoljára a

Somogyi-könyvtár

III. emeletén a

"Népélet, régi karácsonyok idején"

című kiállítás, amely a könyvtár állományában található régi betlehemes játékokból, népi karácsonyi énekekből ad ízelítőt.

Szerdai moziműsorok

A

Grand Caféban

szerdán: 19 órakor:

Ananász expressz

- feliratos amerikai vígjáték, rendező:

David Gordon Green.

21 órakor:

Katyn

- feliratos lengyel történelmi film, rendező:

Andrzej Wajda.

A

Belvárosi Mozi

szerdai műsora: A

Balázs Béla teremben

: 15.30-kor, 18 órakor és 20.30-kor

Báthory

- amerikai-angol-cseh-magyar-szlovák történelmi dráma, Rendező:

Juraj Jakubisko

. A

Csőke József teremben:

16.15-kor és 20.45-kor

Valami Amerika 2.

- színes, magyar vígjáték, rendezte

: Herendi Gábor.

18.30-tól

Libanoni keringő

- színes, feliratos izraeli-német-francia animációs dokumentumfilm, Rendező:

Ari Folman

.

Egy szerdai buli

A

Belvárosi Moziban,

a Casablanca Kávézóban

Chill Out Zone

DJ Péterrel

, szerdán 20 órakor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.