Bulvár

Másfélszáz ember biztosan életmódot vált idén Szegeden

Másfélszáz ember biztosan életmódot vált idén Szegeden

2009. január 20., kedd
Másfélszáz ember biztosan életmódot vált idén Szegeden

Idén már nyolcadik alkalommal szervezte meg egy szegedi fitneszedző a nagy Fogyiversenyt; százötvenen jelentkeztek a programra - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az edző.

Kovács Éva

elmondta: a verseny meghirdetése óta már csaknem 2500 jelentkező több mint 5900 kilótól szabadult meg. 2002-ben saját stúdiójában indította a vetélkedést. Akkor valamivel több mint harmincan jelentkeztek. 2006-ban már négyszáz jelentkezőből 360-an fejezték be a programot, melynek során több mint 2200 kg súlyfeleslegtől szabadultak meg. 2008-ban a kétszáz jelentkezőből 190-en szabadultak meg több mint 1200 kilótól. Kovács Éva szerint a verseny nem is a legmegfelelőbb szó módszerére, mivel ez inkább életmódváltást jelent: az egészséges tartós eredményhez ugyanis át kell formálni az étkezést és az életszemléletet is. A négy és fél hónap során mód nyílik az életmódváltásra, illetve 18-20 kilogramm leadására. Pénteken befejeződött a jelentkezés és a versenyzők állapotfelmérése. Ezt követően átfogó egészségügyi vizsgálatot végeznek. Kiszámolják a testtömegindexet, a zsírszázalékot, a haskörfogatot, vércukorszintet mérnek. Emellett egy adatalapot is ki kell tölteni, amelyben a családi előzményekre is kíváncsiak a szakemberek. Minden versenyző étrendet és edzéstervet kap. Emellett minden hónapban kontrollra kell jelentkezni, és hasznos előadásokat hallgathatnak meg a résztvevők a május végéig tartó programban. Idén - az előző évektől eltérően - már nincs kirívó korkülönbség a jelentkezők közt. A százötven induló zömében 35-45 év közötti. Nekik - bár 20-25 éve nem mozogtak rendszeresen - nincs óriási túlsúlyuk, talán tíz fogyni vágyó rendelkezik jelentősebb plusszal, a többiek tíz-húsz kiló többlettel kezdik a programot - magyarázta az edző. Kovács Éva hozzátette: a kisebb túlsúlyt mindig nehezebb leadni, mint a nagyobbat, mert a csak kicsit ducik hamarabb feladják. Ám ha ilyen jól teljesítenek a tanítványai, egyre kevesebb munkája lesz - mondta az MTI-nek a tréner.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.